Krausz Gábor csak kullog Tóth Gabi után, meglepő eredmény született

Krausz Gábor és Tóth Gabi fontos szerepet kapott ezen a listán, amin idén valószínűleg Mikes Anna is előkelő helyen fog szerepelni. Zakatolt a bulvár, és az embereket nagyon lekötötte a sztárséf és az énekesnő válása.

Anno senki sem számított rá, hogy szakítani fognak

Voltak nagy port kavart válások Magyarországon, de talán még egyik sem mozgatta úgy meg a közvéleményt, mint Tóth Gabi és Krausz Gábor szakítása. Az emberek minden információról tudni akartak, ami velük volt kapcsolatos.

Míg a többség a celebséf mögé állt, addig az énekesnőből közellenség lett sokak szemében. Ez azért történt, mert Tóth Gabi utána felvállalta a kapcsolatát a Fricska táncegyüttes tagjával, Papp Máté Bencével, de aztán Krausz Gáborra is rátalált a boldogság mivel egymásba szerettek a Dancing with the Stars-os partnerével, Mikes Annával.

Viszont, hogy mi volt az a lista, amin Tóth Gabi tavaly erősen beelőzte Krausz Gábort, az a galériánkból kiderül!

Szent a béke, mivel Krausz Gábor és Tóth Gabi a lehető legnagyobb egyetértésben váltak el egymástól tavaly év végén. Közben végig azon voltak, hogy a közös lányuk, Hannaróza ebből a lehető legkevesebbet érzékeljen. Most is Tóth Gabiék vigyáznak rá, amíg Krausz Gábor a kedvesével az Ázsia expressz új évadában igyekszik helytállni.
Kattints a további képekért!

Krusz Gábor persze pozitív kritikát jegyezhet fel, Tóth Gabi pedig így megint kapott egy kis fricskát. Persze utóbbi ebben meg van edződve elég erősen.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Egészség
Sokak szerint a joghurt vagy épp a tejföl, esetleg a kefir tetején felgyülemlett lé azt jelzi, hogy a termék már rossz és nem fogyasztható, a szakember szerint ez azonban egy óriási tévhit.
Lifestyle
A tasteatlas.com nevű angol gasztroportál évente közzéteszi, hogy az egyes országokban mely helyi különlegességekért bolondulnak a külhoniak. Lássuk az idei magyar toplistát!
Sztárok
A 24 éves Noelia Voigtot tavaly ősszel, a nevadai Renóban kiáltották ki a Miss USA szépségverseny győztesének. Diadalával a fiatal nő történelmet írt, ugyanis ő volt a verseny történetének első...