Ahogy közeledik a tél, úgy kerül egyre több citrom, narancs és mandarin a kosárba. Ha pedig már alig várjuk a tavaszt, szintén több gyümölcsre vágyunk, és ilyenkor is illatos, finom és egészséges megoldást nyújtanak. Egy részüket csak nyersen fogyasztjuk el, míg sokszor kerülnek kifacsarásra, hiszen azon túl, hogy ezek a frissen facsart levek nagyon egészségesek, még nagyon finomak is. A facsart levek ráadásul nyáron is kiválóan enyhítik a szomjúságunkat.

Azonban idővel már nem mutatnak olyan jól, mint amikor megvásároltuk őket, és a fogyasztásuk sem okoz akkora élményt. Sőt, annyira ki tudnak száradni, hogy már levet sem nyerhetünk belőlük. De vajon hogy tudjuk elérni, hogy minél tovább élvezhessük a fogyasztásukat? A gyönyörű gyümölcstál a megoldás, vagy valami egészen más?

Így tárold a citrusféléket

Nagyon csábító tud lenni a konyhaasztal közepén egy gyönyörű tál, benne felhalmozott gyümölcsökkel, azonban ha így tárolod a citrusféléket, az sajnos egyenes út ahhoz, hogy csak viszonylag rövid ideig élvezheted a társaságukat.

citrom narancs

A gyümölcstál dekoratív megoldás, de nem célszerű, ha hosszútávon szeretnénk megőrizni a gyümölcsök frissességét. Fotó: Shutterstock

Így csak akkor tárold így  a gyümölcsöket, ha pár napon belül el fogod fogyasztani azokat. Szobahőmérsékleten ugyanis felgyorsul a gyümölcsök érési folyamata, amit az is elősegít, hogy egymásra vannak halmozva, így nem tudnak kellőképpen szellőzni. Így, ha sok a citrusféle otthon, tárold azokat hűvös, közvetlen napfénytől mentes helyiségben, vagy a hűtőszekrényben.

Ha hosszú távon szeretnéd megtartani a citrusfélék ízét és állagát, akkor a legjobb, ha hűtőbe kerülnek. Itt ugyanis akár 6 héten át meg fogják őrizni a minőségüket. A grapefruit azonban a kivétel, ami erősíti a szabályt, ugyanis ezt a gyümölcsöt akár 9 Celsius-fokon is hosszú ideig el lehet tárolni.

Fontos azonban, hogy egyik citrusféle sem szereti, ha műanyag zacskóban tárolod. A legjobb tehát, ha kikerülnek a csomagolásból, és a hűtő alsó fiókjába kerülnek. Ha pedig valóban sokáig szeretnéd tárolni a gyümölcsöket, akkor rendszeresen forgasd át őket, mivel így biztosítod a legjobb légáramlást.


De ha igazán sok a citrusféle, készíts belőle gyümölcslevet, vagy kiválóak lekvárként, a héjuk pedig kandírozva a leghasznosabb.

Narancs vagy mandarin? Vajon melyik a legjobb választás?

A sok citrusféle közül nehéz kiválasztani, melyik a legjobb számunkra. A narancs illata csodásan lengi be az otthonunkat, még az elfogyasztása után is, hiszen a radiátorra helyezve kiváló természetes illatosító. Azonban kissé nehezebb hámozni, mint a mandarint.

De nem csak a gyümölcs, a mandarinfa és a narancsfa között is van különbség. A mandarinfa alacsony növésű, kis termetű fa. Törzsei vastagok, ágain tövisek vannak. Levelei kicsik, virágai illatosak, fehérek és aprók. Ezzel szemben a narancsfa legfeljebb 8-15 méter magas, örökzöld fa. Terebélyes, gömbölyded koronájú, melyen a levélhónaljakban tövisek találhatóak. Virágainak erős illata van, és körülbelül 5 cm nagyságúak.

A mandarin a Fülöp-szigeteken és Délkelet-Ázsiában őshonos növény, mely a citrommal és naranccsal együtt a rutafélék családjának tagja. Termésének nagysága általában 4 és 8 cm közötti. Vékony héjában sok olajtartalmú sejt van.

A narancs egy narancssárga, olajjáratokat tartalmazó külső, és egy fehér, szivacsos, belső rétegből áll. Ez alatt találhatóak a gerezdek. A magvak a gerezdek belső szegletében fejlődnek ki, de manapság már sok a mag nélküli narancs.

A mandarinban sok a C-vitamin, az antioxidáns, erős gyulladáscsökkentő hatása van, ráadásul még a stressz káros hatásait is képes csökkenteni. Magas C-vitamin tartalma 100 %-ban biztosítja a szervezet számára szükséges napi C-vitamin bevitelt, de emellett sok B-vitamin, folsav, kalcium, vas, kálium és réz is megtalálható benne.

Magas rosttartalma miatt kiváló az emésztésre, de köptető hatása is van, így kitűnő a téli, megfázásos időszakokban is. A benne található bioflavonoidoknak köszönhetően baktérium- és vírusölő, de emellett még vérzéscsillapító hatása is igen jelentős. A mandarin csökkenti a koleszterinszintet, és a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben is hatásos. Mivel hatással van az agyban lévő neurotranszmitterekre, még a kedvünk is jobb lesz tőle.

narancs

A hosszútávú megoldás a citrusfélék tárolására, ha hűtőszekrényben tartjuk őket. Fotó: Shutterstock

A narancs az egyik legnagyobb téli C-vitamin-forrásaink egyike. Emellett bőségesen tartalmaz még A- és B-vitaminokat is. Ezek egyrészt segítik a látásunk és a bőrünk egészségét, emellett pedig fontosak a szénhidrát- és zsíremésztés szempontjából is. A benne található antioxi flavonok és karotinok, antociánok, valamint a limonén rákmegelőző és rákellenes hatásúak.

A mandarin vitamintartalma alapján a citrom és a narancs után a harmadik helyen áll, így akármelyiket is választjuk, egészen biztosan jól fogunk járni velük.

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk

A citromnak nagyon magas a C-vitamin tartalma, ezért érdemes bőségesen fogyasztani belőle. Nem véletlenül használták a skorbut megelőzésére, és az sem véletlen, hogy a brit haditengerészetben a mai napig kötelező citromot fogyasztani a fogínyvérzés és fogvesztés elkerülése érdekében.

A citromos víz segít megszabadulni a huruttól és a felső légúti betegségektől, sőt, még a depresszió és a stressz tüneteit is enyhíti. De akár a hűtő is szagtalanná válhat, ha egy citromlével átitatott vatta kerül bele.

A citrom vizelethajtó hatású, így segít eltávolítani a méreganyagokat. Antioxidáns hatású, azaz csökkenti a szabad gyökök termelődését is. Kiváló limonádéként, de a teák is finomabbak lesznek tőle, sőt, remek sütemények alapanyagaként is.

Így legyen saját citromfád

A citromfát érdemes dézsában nevelni, hogy télen egyszerűbb legyen védett helyre vinni. A citromfa szereti a jó minőségű, kötöttebb földet, melyet tavasszal trágyázz meg, ha lehet, érett istállótrágyával. Nyáron nagyon fontos a rendszeres öntözés és tápoldatozás, de soha ne álljon pangó vízben a citromfa.

Tavasszal érdemes átültetni. Az átültetés során ügyelj rá, hogy a földlabda és az új edény fala között 2-3 cm-es rés legyen. Az átültetéshez jó vízáteresztő képességű földet válassz. Átültetés után hagyd a citromfát pihenni, hiszen a változásokat követően szüksége van hosszabb regenerációs időre.

A citromfát minden tavasszal meg kell metszeni, mielőtt beindul a hajtásképződés. Ilyenkor távolítsd el a sérült, elszáradt részeket, majd alakíts a koronáján. Távolítsd el a lefelé hajló és a befelé hajló ágakat, és azokat is, amelyek keresztezik egymást. Így jól átlátható koronát kapsz.

Ősszel pedig teleltesd a citromfát 6-8 Celsius-fokos helyiségben. Fontos, hogy fény is érje a citromfát, és kellően párás levegőről is gondoskodni kell a teleltetés alatt. Ha azt veszed észre, hogy lehullottak a citromfa levelei, nincs ok aggodalomra, hiszen tavasszal újakat fog hozni. A teleltetés alatt is ügyelj rá, hogy ne száradjon ki, de ilyenkor már nem kell neki tápoldat.

Citrusokban gazdag őszt és telet kívánunk!