A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt.
Élettársát akarta megöletni az az egészségügyi dolgozó, akit jogerősen felfüggesztett börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék - tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben pénteken.
Az eljárás adatai szerint az élettársi kapcsolatban álló, pszichés zavarban szenvedő, kórházi szakápolóként dolgozó elsőrendű vádlott és a mentális zavarral küzdő sértett kapcsolata megromlott. A nő a sértegetések, szóbeli támadások nyomán elhatározta, hogy elégtételként megöleti a sértettet. Ezért azzal kereste meg munkatársát, a másodrendű vádlottat, hogy kapcsolatai révén szerezzen neki olyan személyeket, akik megölik a sértettet.
A másodrendű vádlott a férfi megöléséhez nem kívánt segítséget nyújtani, azonban közölte, hogy egy barátja, a harmadrendű vádlott ismer olyanokat, akik pénzért vállalnák a sértett megverését. A harmadrendű - a másodrendűhöz hasonlóan - a sértett megölését túlzásnak tartotta, ismerősei azt üzenték a nőnek, hogy 5 millió forintért úgy megverik élettársát, hogy tartósan mozgásképtelenné válik.
A nyomozó hatóság azonban időközben tudomást szerzett az elkövetők tevékenységéről és valamennyiüket elfogta, így a tervezett bűncselekmény elmaradt. A törvényszék előkészítő ülésén mindhárom vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyalásról. A bíróság a vádlottak nyilatkozatát elfogadta, bizonyítási eljárást nem folytatott le, ítéletét a vádirati tényállás alapján hozta meg.
Enyhítő körülményként értékelte többek között a vádlottak büntetlen előéletét, beismerését és azt, hogy lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, továbbá az elsőrendű vádlott egészségi állapotát, valamint, hogy két gyermeket nevel, és élettársa, a sértett megbocsátott neki. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor, hogy az első- és a másodrendű vádlott a bűncselekményt egészségügyi dolgozóként követte el.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mindezek alapján a Fővárosi Törvényszék a nőt emberölés előkészülete miatt 1 év 10 hónap - 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre, a két férfit pedig súlyos testi sértés előkészülete miatt 6 hónap, illetve 9 hónap - 1, illetve 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte jogerősen - közölték.
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal
- Hatalmas összeggel támogatja az EU a kontinens védelmi iparát
- Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek