A NER-vállalkozók kedvenc kocsiját elragadó turulszobor került a Ferenc térre

2024. április 26. – 21:24

Másolás

Vágólapra másolva

Erős műalkotás került ki a Baranyi Krisztina vezette IX. kerületi önkormányzat public art pályázata nyomán a Ferenc térre:

Forrás: Baranyi Krisztina Facebookja
Forrás: Baranyi Krisztina Facebookja

Az átmenetileg kiállított, Turul-G című szobron – ha nem lenne egyértelmű – az látható, ahogyan a mondabeli turulmadár, a magyarok mitikus állata elragad egy Mercedes G-osztályt. A kockafazonjáról híres Merci az utóbbi években az orosz maffiózók és oligarchák mellett az új magyar tőkésosztálynak is nagy kedvence lett, ilyennel furikázik többek között Rákay Philip, de Tiborcz Istvánt is látták már G-osztályt vezetni.

A szobor ötletével az önkormányzatnál tavaly jelentkező és nyerő Horváth Csaba Árpád, akinek ötletét két fordulóban, sok beérkezett pályamunka közül választották ki, azt írta a Turul-G-ről:

„A szoborkompozíció – a mondabeli turult illetve más totemállatokat »felhasználó« hatalmi jelképekhez hasonlóan két pólusra, ragadozókra és prédákra osztja fel a világot, ugyanakkor a népszerű köztéri szimbólum szokatlan összefüggésrendszerbe való helyezése révén változatos értelmezésekre teremt lehetőséget.”

Ezt már csak mi tesszük hozzá, de a fekete-fehér látványtervhez képest sokat dob a megvalósult szobron a fröccsöntött műanyag játékokra / a 90-es években kapható, pálcikás jégkrémmé fagyasztható pudingra emlékeztető színvilág. Ez egyfajta plusz banalitást kölcsönöz a jelenetnek, és utal a NER köztéri esztétikájának gyermekded trash-faktorára is.

A public art pályázat révén kiállított korábbi művek a hányattatott sorsú BLM-szobor és a ló nélküli lovas (alias Fingó vitéz) voltak. Baranyi Krisztina Facebook-posztja szerint a Turul-G még két hétig látható a Ferenc téren.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!