Orbán-kormány;gyermekvédelem;lemondás;tüntetés;Pintér Sándor;riport;Belügyminisztérium;Magyar Péter;

2024-04-26 21:15:00

Magyar Péter: Lőtávolságban a Fidesz

Pintér Sándor lemondását és Orbán Viktor bocsánatkérését vagy távozását sürgette a Tisza Párt alelnöke a tegnapi fővárosi demonstráción. Az egyik résztvevő lapunknak úgy fogalmazott, Magyar Péter visszaadja a hitet, hogy van élet a Fideszen túl.

„Elegünk van a kormányból, lopnak, csalnak, hazudnak, miközben mi hiába dolgozunk tisztességesen, nem tudjuk két fejlesztőhöz vinni a gyereket” – meséli a VII. kerületben lakó László azon a gyerekvédelmi tüntetésen, amit a Tisza Párt alelnöke, Magyar Péter hívott össze péntek kora estére a Belügyminisztérium elé.

László az egész családját hozza fel példaként, hogy bármilyen rendesen dolgoznak, nem jutnak előrébb a „Fidesz maffia” miatt. Majd azzal folytatta: „Péter (itt Magyar Péterre célzott) talán már nem akar lopni, és mivel ismeri ezt a maffiabandát, le tudja őket győzni, akár a saját módszereikkel is. Meg tudja szólítani az értelmiséget, a fiatalokat és az idősebbeket is, fel tudta nyitni rengeteg ember szemét, visszaadja a hitet, hogy igenis van élet a Fideszen túl” – magyarázza lelkesen a mérnökként dolgozó ötvenes családapa.

A Belügyminisztérium előtti téren több ezren gyűltek össze Magyar Péter hívására. A tüntetésen valódi gyermekvédelmi reformot, a gyermekvédelem finanszírozásának jelentős emelését, „a szörnyűségeket eltussoló intézményvezetők felelősségre vonását, és a politikai felelősök, Pintér Sándor belügyminiszter lemondását és a kormány távozását” követelték. Először Nagy Ervin színész lépett a színpadként szolgáló kisteherautó platójára, ahol arról beszélt, egyre több gyerek esik áldozatul a pedofil bűncselekményeknek, mert a kormány nem tesz semmit, csak a hatalommal törődik. Őt Szilágyi Kitti óvodapedagógus, az Országos Közös Akarat civil mozgalom tagja követte a rögtönzött pódiumon. „Egy országnak, egy nemzetnek feladata, hogy megvédje a gyermekeket, mert ez megmaradása és fejlődésének alapvető kritériuma”. – A magyar kormány megbukott, a „családbarát kormány” gyermekvédelmi koncepciója a büntetés és az ellenőrzés, a lefóliázás, a megfélemlítés, a bűnösök kitüntetése, a szakemberek megalázása – mondta hozzátéve, hogy a pedofília büntetése nem egyenlő a gyermekvédelemmel.

A füves területen „Demokráciát, jogállamot, köztársaságot” feliratú hatalmas piros-fehér-zöld zászlót tart egy férfi és a telefonjába kiabál: a Tiszát nem lehet megállítani, nem lehet szabályozni. Nagyon megy az üzlet is: több helyen is kapni Tisza-pártos kitűzőt, matricát, magyar és EU-s zászlót, nemzeti szalagon lógó sípot, de aláírásgyűjtés is zajlik több helyen.

– Bízunk Péterben, a jósnőm is megmondta, hogy tavasszal az egész életemre kiható férfi érkezik – mondja nevetve Ica, majd mutogatni kezdi telefonján, hogy hány helyen készített már szelfit Magyar Péterrel. Most is egy újabb fotó reményében várakozik már majdnem egy órája a kordont alkotó szalagnál.

„Egyetemre jár az unokám, a Fideszre akart szavazni júniusban, de mióta többször beszélgettem vele, és elmondtam, hogy Magyar Péter milyen meggyőzően és értelmesen beszél, és biztos nem hazudik, hiszen a Fidesz köreiből jön, azóta már aláírt a Tisza Pártnak” – mondja büszkén Eszter, aki Tisza-pártos kitűzőben, magyar zászlót tartva várja a szónokot.

– A magyar kormány családbarátnak, kereszténynek, gyerekbarátnak, békepártinak, vidékpártinak hazudja magát, miközben az ellenkezője igaz. „Olyan kormányunk van, amelynek a tagjai odáig nem jutottak el két és fél hónap alatt, hogy bocsánatot kérjenek a bicskei áldozatoktól – ezt pedig már Magyar Péter mondta a demonstráció résztvevőinek. Szerinte két eset lehetséges: vagy bocsánatot kér Orbán Viktor, megnevezi a valódi felelősöket, akik a kegyelmet kijárták és jóváhagyták (a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, K. Endrének), valamint felelősségre vonja őket, és nyilvánosan bocsánatot kér a bicskei fiúktól, vagy azonnal távozik a hivatalából és magával viszi az összes felelőst – mondta.

Magyar Péter hosszan elemezte a gyermekvédelmi rendszer hiányosságait és a tervezett törvényi szigorításról azt mondta, a kormány megpróbálja rátolni a pedofil ügyekért a felelősséget a magyar bíróságokra, holott a gond máshol van. „Az igazi gyenge láncszem a Pintér Sándor által felügyelt, súlyosan alulfinanszírozott gyermekvédelem, ahol ma fele annyian dolgoznak, mint amennyi szakemberre szükség lenne, és természetesen a szintén a belügyminiszter által irányított rendőrség.” Pintér Sándorról szólva később azt mondta, túl sok területért felelős, nem képes ellátni a feladatát, és ezzel minden nap veszélybe sodorja a magyar emberek és a magyar gyermekek életét, éppen ezért akkor jár el felelősen, ha azonnali hatállyal lemond.

A bicskei áldozatokba szerinte ma hetedszerre rúgott bele a kormány, a már ismert tényeken kívül kiemelte: „ötödször akkor rúgtak beléjük, amikor nem voltak hajlandóak a sértettek kártérítési igényéről tárgyalni sem, ezért a fiúk bírósági útra kényszerültek. Hatodszor akkor, amikor ismerve a sértettek egzisztenciális kiszolgáltatottságát, olyan összegű kártérítési egyezséget kötöttek velük peren kívül, de a perek megindulása után, melyeknél jelentősen többet kaphattak volna a bíróságon. (…) Hetedszer pedig a mai napon. Amikor ezt az általuk írt egyezséget is megszegték azzal, hogy nyilvánosságra hozták annak tartalmát”. (A témáról lásd cikkünket az oldal alján).

Beszédének végén a Tisza Párt alelnöke újra ismertette az Iránytű Intézet méréseit, amely szerint Tisza párt 26 százalékon áll, Budapesten és a megyei jogú városokban 3 százalék választja el a Fidesztől. „Ezt kedves barátaim úgy hívják, hogy lőtávolság. És ami a legjobb hír, és amitől a legjobban rettegnek ott fönn a karmelitában a nagyurak, hogy a fiataloknál a 18 és 29 éves korosztályban pontosan háromszor annyi támogatónk van, mint a Fiatal Demokraták Szövetségének” – zárta beszédét.

A Belügyminisztérium előtti téren több ezren gyűltek össze Magyar Péter hívására. A tüntetésen valódi gyermekvédelmi reformot, a gyermekvédelem finanszírozásának jelentős emelését, „a szörnyűségeket eltussoló intézményvezetők felelősségre vonását, és a politikai felelősök, Pintér Sándor belügyminiszter lemondását és a kormány távozását” követelték. Először Nagy Ervin színész lépett a színpadként szolgáló kisteherautó platójára, ahol arról beszélt, egyre több gyerek esik áldozatul a pedofil bűncselekményeknek, mert a kormány nem tesz semmit, csak a hatalommal törődik. Őt Szilágyi Kitti óvodapedagógus, az Országos Közös Akarat civil mozgalom tagja követte a rögtönzött pódiumon. „Egy országnak, egy nemzetnek feladata, hogy megvédje a gyermekeket, mert ez megmaradása és fejlődésének alapvető kritériuma”. – A magyar kormány megbukott, a „családbarát kormány” gyermekvédelmi koncepciója a büntetés és az ellenőrzés, a lefóliázás, a megfélemlítés, a bűnösök kitüntetése, a szakemberek megalázása – mondta hozzátéve, hogy a pedofília büntetése nem egyenlő a gyermekvédelemmel.

A füves területen „Demokráciát, jogállamot, köztársaságot” feliratú hatalmas piros-fehér-zöld zászlót tart egy férfi és a telefonjába kiabál:

– Bízunk Péterben, a jósnőm is megmondta, hogy tavasszal az egész életemre kiható férfi érkezik – mondja nevetve Ica, majd mutogatni kezdi telefonján, hogy hány helyen készített már szelfit Magyar Péterrel. Most is egy újabb fotó reményében várakozik már majdnem egy órája a kordont alkotó szalagnál.

Egyetemre jár az unokám, a Fideszre akart szavazni júniusban, de mióta többször beszélgettem vele, és elmondtam, hogy Magyar Péter milyen meggyőzően és értelmesen beszél, és biztos nem hazudik, hiszen a Fidesz köreiből jön, azóta már aláírt a Tisza Pártnak – mondja büszkén Eszter, aki Tisza-pártos kitűzőben, magyar zászlót tartva várja a szónokot.

– A magyar kormány családbarátnak, kereszténynek, gyerekbarátnak, békepártinak, vidékpártinak hazudja magát, miközben az ellenkezője igaz. „Olyan kormányunk van, amelynek a tagjai odáig nem jutottak el két és fél hónap alatt, hogy bocsánatot kérjenek a bicskei áldozatoktól – ezt pedig már Magyar Péter mondta a demonstráció résztvevőinek. Szerinte két eset lehetséges: vagy bocsánatot kér Orbán Viktor, megnevezi a valódi felelősöket, akik a kegyelmet kijárták és jóváhagyták (a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, Kónya Endrének), valamint felelősségre vonja őket, és nyilvánosan bocsánatot kér a bicskei fiúktól, vagy azonnal távozik a hivatalából és magával viszi az összes felelőst – mondta.

Magyar Péter hosszan elemezte a gyermekvédelmi rendszer hiányosságait és a tervezett törvényi szigorításról azt mondta, a kormány megpróbálja rátolni a pedofil ügyekért a felelősséget a magyar bíróságokra, holott a gond máshol van.

 – fogalmazott. Pintér Sándorról szólva később azt mondta, túl sok területért felelős, nem képes ellátni a feladatát, és ezzel minden nap veszélybe sodorja a magyar emberek és a magyar gyermekek életét, éppen ezért akkor jár el felelősen, ha azonnali hatállyal lemond.