Bérgyilkossal akarta megöletni szerelmét egy budapesti ápolónő

Élettársát akarta megöletni az az egészségügyi dolgozó, akit jogerősen felfüggesztett börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék - tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben pénteken.

Az élettársi kapcsolatban álló, pszichés zavarban szenvedő, kórházi szakápolóként dolgozó elsőrendű vádlott és a mentális zavarral küzdő sértett kapcsolata megromlott. A nő a sértegetések, szóbeli támadások nyomán elhatározta, hogy elégtételként megöleti a sértettet. Ezért azzal kereste meg munkatársát, a másodrendű vádlottat, hogy kapcsolatai révén szerezzen neki olyan személyeket, akik megölik a sértettet. A másodrendű vádlott a férfi megöléséhez nem kívánt segítséget nyújtani, azonban közölte, hogy egy barátja, a harmadrendű vádlott ismer olyanokat, akik pénzért vállalnák a sértett megverését. A harmadrendű - a másodrendűhöz hasonlóan - a sértett megölését túlzásnak tartotta, ismerősei azt üzenték a nőnek, hogy 5 millió forintért úgy megverik élettársát, hogy tartósan mozgásképtelenné válik.

A nyomozó hatóság azonban időközben tudomást szerzett az elkövetők tevékenységéről és valamennyiüket elfogta, így a tervezett bűncselekmény elmaradt.


A törvényszék előkészítő ülésén mindhárom vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyalásról. A bíróság a vádlottak nyilatkozatát elfogadta, bizonyítási eljárást nem folytatott le, ítéletét a vádirati tényállás alapján hozta meg. Enyhítő körülményként értékelte többek között a vádlottak büntetlen előéletét, beismerését és azt, hogy lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, továbbá az elsőrendű vádlott egészségi állapotát, valamint, hogy két gyermeket nevel, és élettársa, a sértett megbocsátott neki. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor, hogy az első- és a másodrendű vádlott a bűncselekményt egészségügyi dolgozóként követte el.

Mindezek alapján a Fővárosi Törvényszék a nőt emberölés előkészülete miatt 1 év 10 hónap - 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre, a két férfit pedig súlyos testi sértés előkészülete miatt 6 hónap, illetve 9 hónap - 1, illetve 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte jogerősen - közölték.

MTI/A fotó illusztráció (police.hu)

2024. április 26. 20:01
Kanadában letartóztattak három indiai állampolgárt egy szikh vezető meggyilkolása ügyében
A kanadai rendőrség pénteken letartóztatott három indiai állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt a ...
Súlyos vadászbaleset: Megölt egy embert a rosszul elsütött fegyver
A férfi 44 éves volt.
Halálos kimenetelű lőfegyveres incidens történt az éjszaka Párizs közelében
Halálos kimenetelű lőfegyveres incidens történt péntek éjszaka a Párizshoz közeli Seine-Saint-Denis megyében: egy em...
Vonatbaleset Nyírbogátnál, 70 embert kellett elszállítani a helyszínről
Egy autóval ütközött a szerelvény.
Nagy volt a baj Paksnál, közleményt adott ki a katasztrófavédelem
Nagyjából 600 négyzetmétert érintett.
Ez zseniális, ezt nézd!
Exkluzív interjút adott a Tények Plusznak Bíró Ada, az első virtuális magyar műsorvezető. Médiatörténelmi pillanatró...
Ez történt a háttérben?
Azt már tudjuk, hogyan zárult a kísérlet, viszont arról még soha, sehol nem esett szó, hogy hogyan készült a Házassá...
Tények teljes adás, 2024. május 6., hétfő
BRUTÁLIS – Kézen fogva sétáltak, majd szexeltek, ezután vágta el áldozata torkát a miskolci gyilkos. A nő holttestét...
Miért pont ő?
Egyik percben még lelkesen posztol, videóban üzen a követőinek, vidáman meséli, hogy mi minden történik a magyar ver...
Belehalt sérüléseibe egy idős férfi Pétfürdőnél, felkavaró fotók érkeztek
Nem tudták megmenteni az életét.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.