Egészen hihetetlen, hogy mekkora a legkisebb országhatár

Peñón de Vélez de la Gomera
Peñón de Vélez de la Gomera
Vágólapra másolva!
Peñón de Vélez de la Gomera, egy kis szikla Észak-Afrikában, amit Spanyolország 1564-ben hódított meg, és ez viselheti a világ legrövidebb országhatárnak különleges címét. Mindössze 85 méter hosszú.
Vágólapra másolva!

Spanyolországnak közel 2.000 kilométeres szárazföldi határa van Portugáliával és Franciaországgal, ahogy olyan országokkal is, mint Andorra, az Egyesült Királyság (Gibraltár) és Marokkó. Spanyolország az északnyugat-afrikai arab állammal, Marokkóval osztozik a világ legkisebb szárazföldi határán, egy 85 méter hosszú szakaszon, amely egy körülbelül 19.000 négyzetméteres sziklavonulatot köt össze a marokkói partokkal. Peñón de Vélez de la Gomera 1564 óta spanyol terület, amikor Pedro de Estopiñán admirális meghódította, és bár Marokkó többször is igényt tartott rá, Spanyolország soha nem egyezett bele, hogy visszaadja, sőt, csapatokat állomásoztat ott a spanyol uralom érvényesítésére. Ez egy spanyol exklávé és sziklás, árapályos sziget a Földközi-tenger nyugati részén, amelyet egy homokos földnyelv köt össze a marokkói partokkal.

Peñón de Vélez de la Gomera
Peñón de Vélez de la Gomera
Fotó: Wikipedia

Vélez de la Gomera, La Isletával együtt, egy premodern tengerentúli birtok, amelyet plaza de soberanía néven ismerünk. A spanyol központi kormány igazgatása alatt áll, és lakossága csak kisszámú spanyol katonából áll. A katonák havonta váltják egymást, és szerény létesítményekben élnek, folyóvíz és áram nélkül. Kizárólag a spanyol haditengerészet hajóira támaszkodnak, amelyek rendszeresen szállítanak ellátmányt a számukra. 

Peñón de Vélez de la Gomera egyike Spanyolország úgynevezett "felségterületeinek" Észak-Afrikában, Ceuta, Melilla, Peñón de Alhucemas, a Chafarinas-szigetek és az Isla de Perejil mellett. Jogi státusza a spanyol közigazgatás alatt álló, nem autonóm területek közé tartozik. Érdekesség, hogy ez a kopár szikla 1934-ig sziget volt, amikor egy földrengés következtében egy kis földnyelv alakult ki, és a sziget félszigetté változott. Ezt a szárazföldi határt hivatalosan a világ legkisebb határának ismerték el.

Érdekesség, hogy Peñón de Vélez de la Gomera az utolsó spanyol terület, amelyet idegen hatalom ügynökei szálltak meg. 2012-ben a Ceuta és Melilla Felszabadításának Koordinációs Bizottsága nevű szervezethez tartozó hét fős csoport felosont a sziklára, és a spanyol zászlót marokkói zászlóra cserélte. Az invázió csak néhány percig tartott, mivel a spanyol csapatok gyorsan leszedték az idegen zászlót, és letartóztatták az elkövetőket, de technikailag tényleges inváziónak számított. 

Forrás: Oddity Central