Csütörtök este a Google anyavállalata, az Alphabet, valamint a Microsoft folytatta az amerikai nagyvállalatok negyedéves gyorsjelentési szezonját. A két technológiai cégen nagy volt a nyomás, hiszen a szerdán jelentő Meta, a Facebook anyavállalatának pénzügyi eredményei akkora csalódásként érték a befektetőket, hogy a részvényeik értéke 17 százalékot zuhant.

Hasít a Google

Az Alphabet nem csak fel tudott nőni az elemzői várakozásokhoz, hanem messze túl is szárnyalta azokat. A vállalat 93,5 milliárd dollár bevételt hozott össze az elmúlt negyedévben, amin részvényenként 1,89 dolláros nyereséget tudott realizálni. Mindkét adat alaposan rácáfolt az óvatos elemzői véleményekre, akik 91,3 milliárd dolláros bevétellel, valamint részvényenként másfél dolláros nyereséggel számoltak.

A cég negyedéves bevételeihez a YouTube hirdetésekből származó pénzek 8,1 milliárd dollárral járultak hozzá. Ez a szám különösen annak tükrében elképesztő, hogy a Google 2006 októberében mindössze 1,6 milliárd dollárért vásárolta fel a videómegosztó portált. A felvásárlás megtérülése egészen lenyűgöző, csak az elmúlt három hónap alatt ennek az árnak az ötszörösét termelte vissza a YouTube a vállalat kasszájába.

A hírek hatására az Alphabet részvényeinek árfolyama 14 százalékkal emelkedett, cikkünk írásakor 174 dolláros szinten mozgott.

Busás jutalom a befektetőknek

Az Alphabet a pénzügyi eredmények közzététele után a tulajdonosok nagy örömére azt is bejelentette, hogy 70 milliárd dollár értékben tervez részvényvisszavásárlási programot. Az Alphabet ráadásul története során először osztalékot is fog fizetni, a negyedévre részvényenként 20 centet. A Google anyavállalata ezzel csatlakozott a Metához, akik szintén idén kezdtek el osztalékot fizetni a részvényeseiknek, míg az Apple és a Microsoft már hosszú évek óta így fizeti ki nyeresége egy részét a tulajdonosoknak. Az osztalékfizető techóriások közé így már csak Amazon nem lépett be, az ő gyorsjelentésük jövő kedden jön majd.

Jól ment a Microsoftnak is

A Google mellett a Microsoft is túlteljesítette az elemzői várakozásokat. A vállalat 61,9 milliárd dollár bevételt hozott össze az elmúlt három hónap során, mellyel részvényenként 2,94 dollár nyereséget termelt. A Microsoft bevételei 17 százalékkal emelkedtek, míg adózás utáni eredménye 20 százalékkal növekedett éves alapon.

A javuláshoz legnagyobb mértékben a felhőszolgáltatások járultak hozzá, melyek bevételei 23 százalékkal növekedtek és összesen több, mint 35 milliárd dollárt tettek ki.

A bejelentésre pozitívan reagált a piac, a Microsoft részvényeinek árfolyama 5 százalékkal emelkedett.

Továbbra is küzd az Intel

A nagy múltú chipgyártó ugyan valamelyest megugrotta az elemzők által nem túl magasra tett lécet (12,72 milliárd dollár bevétel a 12,71 dollárhoz képest), a következő negyedévre azonban egy milliárd dollárral kevesebbel számol, mint ahogy azt az elemzők várták.

Az Intel részvények árfolyama a hírek után 8 százalékot zuhant, pedig már előtte sem álltak jól: csak az év eleje óta több, mint 25 százalék mínuszt hoztak össze a papírok a tulajdonosoknak.

Örülhettek a Snapchat részvényesei

A Snapchat váratlanul nyereséges volt az elmúlt negyedévben, 1,2 milliárd dollár bevételen részvényenként 3 cent nyereséget produkált, messze túlteljesítve az elemzők által várt 5 centes veszteséget. A kereskedők egyből fel is kapták a papírjaikat, melyek árfolyama 25 százalékot emelkedett a jelentés után.

A heti gyorsjelentéseket a két legnagyobb amerikai olajvállalat, az Exxon Mobil, valamint a Chevron zárta: a két cég nyeresége jelentős mértékben csökkent az első negyedévben. Az Exxon nyeresége éves alapon 28 százalékkal, 8,22 milliárd dollárra esett vissza, míg a Chevron nyeresége 16 százalékkal, 5,5 milliárd dollárra csökkent – erről bővebben itt olvashat.