Senior chemistry professor writing on the board

Horrorlaborokat építenek nemsoká Magyarországon: ilyen vírusokkal kísérleteznek majd

MTI
2024. április 26. 20:02

Európai denevérekben előforduló vírusok kutatására indított nemzetközi programban vesznek részt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szakemberei - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény.     

Azt írták, hogy az egyetemen működő Virológiai Nemzeti Laboratórium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból elnyert 127 millió forintos támogatással indítja el a denevérekben található vírusok vizsgálatával kapcsolatos, OneBAT néven ismert projektet.

Kifejtették, hogy a denevéreké az egyik legváltozatosabb emlőscsoport, nagyon fontos részei a természetes ökológiai rendszereknek. Megfigyelésük során kiderült, hogy számos olyan vírust hordoznak, amely kiváló modell lehet a különböző zoonotikus, vagyis állatról emberre terjedő vírusok elleni küzdelemben, és fontos információkhoz juttathatják a kutatókat a járványok elleni felkészüléshez.

A 13 nemzetközi partner összefogásával megvalósuló program célja az európai denevérekben előforduló vírusok vizsgálata, ökológusok, virológusok és modellezők tudományágakon átívelő konzorciumának segítségével.

A kutatók szeretnék feltárni a természetes vírusgazdák, valamint az alkalmi gazdaszervezetek, a kórokozók és a környezet közötti összetett kölcsönhatásokat, amelyek meghatározzák a fertőző betegségek felbukkanását. A projektből származó konkrét információkon túlmenően a OneBAT program megvalósítása során olyan innovatív módszerek és eljárások kifejlesztése a cél, amelyekkel lehetővé válik az új fertőző betegségek gyors megismerése, és az ellenük való védekezés kidolgozása.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kutatásba bevont állatok szerológiai és molekuláris biológiai vizsgálatára szolgáló rapid protokollok kifejlesztésén túl Európa-szerte harmonizált, hosszú távú betegségökológiai felmérések is zajlanak. A OneBAT program során vevőantennákat is telepítenek Európa több országában, így Magyarországon is, ezek segítenek a repülő állatok viselkedésének, vonulásának vizsgálatában, hozzájárulva az egyre ritkuló és szigorú természetvédelmi oltalom alatt álló denevérek védelméhez is - olvasható a PTE közleményében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm