autószerelés

Autós Szakmák Tanulmányi Versenye

2024.04.26.

Izgalmas, sokoldalú és attraktív szakma, melynek minősége és tudásszintje rohamosan nő.

Ahogy az autószerelés, úgy a szakmai megmérettetés is egyre nagyobb tudású szakembert igényel, ezért is fontos esemény a verseny, melyet másodszor rendezünk, nyilatkozta az Autószektornak Knezsik István, az Autós Nagykoalíció (ANK) elnöke, miután a népes mezőny már túljutott az első állomásokon.

Az Autós Nagykoalíció (ANK) és az Autószerelők Országos Egyesülete (AOE) a 2023/2024-es tanévben meghirdette az AOE bázis iskolái autószerelő, autószerelő technikus, autóelektronikai műszerész, gépjármű mechatronikus, gépjármű mechatronikai technikus és alternatív járműhajtási technikus tanulói részére a közös rendezésű tanulmányi megmérettetést, az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét (ASZTV).

A jelentkezési határidőig minden eddiginél több, összesen 132 csapat adta le nevezését az ország minden szegletéből. A verseny országos lefedettségét jól szemlélteti, hogy 23 szakképző intézményből jelentkeztek kétfős csapatok, így több, mint kétszázötven tanuló méri össze tudását a megmérettetésen.

Az első fordulóra január végén került sor, a legjobb 12 csapat jutott tovább a régiós középdöntőkbe, ahol már műhelykörülmények között gyakorlati tudásukat kell megmutatni a versenyzőknek.

Knezsik István: Köszönjük Bázis Iskoláink aktív részvételét és a Felkészítő tanárok munkáját. Nélkülük nem értünk volna el ilyen szép versenyzői létszámot. A műhelyek tárt karokkal várják a fiatal szakembereket. Egy ilyen versenyen a vállalkozóknak lehetősége nyílik találkozni a jövő szakembereivel, a regionális középdöntőn pedig kifejezetten a környékbeli fiatalokkal beszélgethetnek. Gratulálunk a továbbjutott csapatnak, sok sikert kívánunk a következő fordulókra!

A verseny fő támogatója a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM), és az ASZTV rendezői a szervezésbe és támogatásba bevonják a szakma jeles vállalkozásait és képviselőit, ezzel széles körű szakmai összefogást teremtenek meg.

De kezdjük az elején. A korábbi évekhez hasonlóan a 2023/2024-es tanévben is meghirdette az Autószerelők Országos Egyesülete (AOE) és az Autós Nagykoalíció (ANK) az AOE bázis iskoláinak autószerelő, autószerelő technikus, autóelektronikai műszerész, gépjármű mechatronikus, gépjármű mechatronikai technikus és alternatív járműhajtási technikus tanulói részére a közös rendezésű tanulmányi versenyét, az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét (ASZTV).

A korhatárnak megfelelő versenyzők részt vesznek a Young Car Mechanic nemzetközi verseny magyar válogatóján is, ezért a nevezéshez szükséges adatok átadásra kerülnek az Inter Cars Hungária Kft. részére. Az ASZTV-n elért pontok alapján kerülnek kiválasztásra a Young Car Mechanic magyar döntősei.

A verseny célja, hogy a tanulók a leendő szakembereknek munkát adó autójavító vállalkozások szakmai elvárásai szerint bizonyíthassák felkészültségüket, rátermettségüket.

A csapatban történő versenyzés során a másokért való felelősség, a becsületes helytállás kerül előtérbe. A jól szereplő csapatok öregbítik iskolájuk hírnevét, és egyben a szakmai képzés fontosságára irányítják a figyelmet. A versenyfeladatok teljesítése napjaink legkorszerűbb vizsgálati eljárásainak, diagnosztikájának ismereteit igénylik, de a szakma szerelési, szervizműveleti alapjai, egyszerűbb hétköznapi munkafeladatai sem hiányoznak a megmérettetésből.

Mivel az autójavítás ma már nemcsak a hagyományos gépjárműtechnika területét öleli fel, hanem az alternatív járműhajtások alapismereteit, biztonságtechnikáját, a vezetéstámogató rendszereket, a munkavégzéshez nélkülözhetetlen szakmai információforrások használatát, a vállalkozási ismeretekben való jártasságot is, ezért a versenyzők mind az írásbeli felmérésben, mind a gyakorlati munkavégzésben ezekről a területekről is kapnak feladatokat.

A menetrend első állomása a válogató, melyen minden csapattag egyénileg tölti ki az online-feladatlapokat a szakmai alapozó és szaktantárgyakat érintő, a gépjárműtechnika és -fenntartás világához tartozó, általános ismereteket érintő kérdésekre.

Ezek után az online forduló eredménye alapján kerültek a csapatok középdöntőbe. Az országot a verseny szempontjából 6 régióra bontották, a régióban található szakképzési intézményekből kerülnek ki a saját régió középdöntőjébe a csapatok. Az online forduló eredményei alapján minden iskolából maximum egy, minden régióból két csapat juthatott tovább a középdöntőbe.

Az első fordulóban a diákok egy feleletválasztós kvízt töltöttek ki.

Az online forduló eredménye

I. régió

SAVARIA 14T Vas Megyei SZC Savaria Technikum és Kollégium 188 pont

LUKÁCSOS GYEREKEK Győri SZC

Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium 178 pont

II. régió

KUPLUNG-ÉK TSZC Bláthy Ottó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 156 pont

KTNE BGSZC Bánki Donát Technikum 138 pont

III. régió

MUNKÁCSY 1. Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikum 138 pont

ANGSTER 1. Baranya Vármegyei SZC Angster József Szakképző Iskola és Szakiskola 131 pont

IV.régió

AMPERVADÁSZOK Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium 211 pont

AUTÓ TECH Heves Vármegyei SZC Bornemissza Gergely Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 181 pont

V. régió

BRASSAISOK Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum 204 pont

CSAK AZ MTZ! Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum 153 pont

VI. régió

CSONKA1 Szegedi SZC Csonka János Technikum 164 pont

DROIDOK Bajai SZC Jelky András Technikum és Szakképző Iskola 162 pont

A következő fordulóban ezek a csapatok már autószervizekben bizonyították gyakorlati tudásukat.

Regionális döntő – Győr Csanak Autó Kft.

Ahogy az utóbbi években minden alkalommal, úgy idén is, hazánk nyugati részében kezdődött. A versenysorozatok közös részének második, immár a gyakorlatra épülő részei a regionális döntők. Elsőként a győri Csanak Autó Kft-nél került sor.

Überprofi, szuper szerviz és rendezés. A diákok a Szombathelyi MSZC Savaria Szakgimnáziuma és kollégiuma „Savaria 14T” és a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium „Lukácsos Gyerekek” csapatait erősítették. Igazán szoros küzdelem után a szombathelyi srácok kerültek ki győztesen a küzdelemből!

Regionális döntő - Dunaújváros - Quality Dunaújváros Kft.

2024. február 22-én, csütörtökön folytatódott az Autós Szakmák Tanulmányi Versenye 2024-es regionális döntők sora. Ezúttal a dunaújvárosi forduló került megrendezésre. Mondhatni, a szokásnak megfelelően egy rendkívül felkészült és kiváló műhely volt a házigazda és szuper versenyt „kerekített” a Quality Dunaújváros Kft. Első osztályú körülmények várták a versenyzőket, a körülményekre egyikőjük sem foghatott semmit. A versengő diákok Tatáról és Budapestről érkeztek, a Kuplung-ék és KTNE csapatai mérkőztek meg egymással. A forduló győztesei a tatai diákok lettek. Gratulálunk nekik és sok sikert kívánunk nekik az ASZTV országos döntőjében.

Regionális döntő – Siófok – Centrum Autószerviz Kft.

2024. február 23-án, pénteken tovább zakatolt az Autós Szakmák Tanulmányi Versenye 2024-es regionális döntők sora. A siófoki Centrum Autószerviz volt immár sokadik alkalommal a házigazdája a dél-nyugati regionális döntőnek.

Centrum Autószerviz, immár szinte fogalom a környékbeli autótulajdonosok számára. Már évek óta bizonyítják elköteleződésüket a szakma promóció kapcsán és kiváló házigazdái voltak idén is a versenynek. A szerviz színvonala ezúttal sem lehetett gátja a versenyzésnek, sőt!

A srácok versenyezni Zalaegerszegről és Pécsről jöttek el. A pécsi Angster 1.csoport és a zalaegerszegi Munkácsy 1-es csapatok vívtak meg egymással. A győzelmet végül a zalaegerszegi csapat érte el. Sok sikert kívánunk nekik az ASZTV országos döntőjében.

Regionális döntő – Miskolc – Sila Front-Car Kft.

A következő hét immár kora reggel észak-keleten találta a rendező csapatot, a versenyző diákokat és a felkészítő tanárokat. A helyszín február utolsó hetében a miskolci Sila Front-Car Kft. szervize volt. Egymás után második évben üdvözölhettük e Q-Service partnernél az Autós Szakmák Tanulmányi Versenye 2024-es sorozatának regionális döntőjét.

A színvonal a Sila Front-Car Kft-nél is nagyon magas volt. Kiváló helyszín, nagyon magas színvonalú szervezés-rendezés volt ismét, amelyik támogatta a diákok nyugodt és koncentrált versenyzését.

A diákok Egerből és Nyíregyházáról érkeztek, hogy megmérkőzzenek e régió legjobbjai címért. A egri Autó Tech és a nyíregyházi Ampervadászok szoros küzdelmét hozta a verseny.

A győzelmet végül nyíregyházi csapat érte el.

Regionális döntő - Mezőtúr – Boti-Car Kft.

Harmadik éve tér vissza a verseny Mezőtúrra, a Boti-Car Kft-hez. Az Autós Szakmák Tanulmányi Versenye idei ötödik regionális döntője kerül megrendezésre e nagyon szép és nagyon jó szervizben.

Apa és fia által irányított vállalkozás a környék egyik legjobb szolgáltatási minőséget nyújtó szervize és Istvánék évek óta a jó időt is garantálni tudták. Amikor süt a nap, akkor még versenyezni is jobb hangulatban lehet és ez itt duplán érvényes most! Békéscsabai és debreceni srácok találkoztak, hogy összemérjék tudásukat és megmérkőzzenek egymással. Békéscsabát a kicsit retro hangzású „Csak az MTZ!” csapat képviselte, Debrecent pedig a „Brassaisok”.

Napközben a küzdelem igen komolyra fordult és fordulatos szakaszeredmények után, minimális 1 pontos (!) különbséggel a debreceni diákok nyerték meg ezt a regionális döntőt!

Regionális döntő – Szeged – Autorail Kft.

Egy év után visszatértünk a következő, a verseny szempontjából egyedi helyszínre. A szegedi Autorail Kft. látta vendégül az Autós Szakmák Tanulmányi Versenye 2024-es hatodik regionális döntőjét.

Egyedi, hiszen az egyetlen verseny amely a Q-Service házigazdák közül a Truck hálózathoz tartozik. Nagyon örülünk ennek, hiszen az Autorail Kft. MAN márkaszerviz is és a diákok számára fontos, hogy személyautó szervizek mellett lássanak alapvetően teherautó szervizeléssel foglalkozó vállalkozást is!

A feladatok ugyanazok voltak, mint a korábbi regionális döntőkben, ám egy kamion szerviz mindig más volument mutat, mint egy személyautókra specializálódott szervizkomplexum. 2024-ben másodszor fordult meg a sorozat a Tóth Zoltán által irányított szervizben és ők ahogy 2023-ben, úgy idén is, nagyszerű házigazdái voltak a versenynek.

A kívülálló számára is folyamatosan érezhető volt a levegőben a profizmus és a nagyon magas szakmai tudás, amely az Autorail szolgáltatásait jellemzi.

A verseny ez alkalommal is szoros volt és a bajai diákok győzelmével zárult.

 

Az idei évben is a régiós megmérettetéseken alul maradó csapatok közül a legtöbb pontot elérő versenyzők bejutnak a döntőbe, ahol 7 csapat méri össze tudását.

Minden régióból egy csapat, illetve a legjobb második helyezett jut az országos döntőbe, ahol vegyesen elméleti kérdésekkel és gyakorlati feladatokkal találják magukat szembe, melyek a jármű szinte minden részegységére kiterjednek.

Döntő: Győr, Széchényi Egyetem, 2024. május 31.

A verseny díjazása

A nevezett iskolák a verseny támogatóitól szakmai dokumentációs anyagokat kapnak.

A verseny középdöntőjében és az országos döntőben szereplő csapatok tagjai, a felkészítő tanárok és a nevező szakképző intézmények tárgyjutalmakban részesülnek.

Az ASZTV dobogós helyezettjei pénzjutalomban részesülnek!

Az ASZTV győztes csapata és felkészítő tanára külföldi szakmai tanulmányúton vesz részt.

Nevezés

A versenyre az Autószerelők Országos Egyesületének bázis iskolái nevezhettek. Iskolánként maximum tíz 2 fős csapat, melynek tagjait az iskola jelölte ki évfolyamtól, képzési szakiránytól függetlenül. Nevezési díj nem volt, a versenyhelyszínekre történő utazás költsége a nevező intézményt terheli.

Mi a nyeremény?

Fődíj: 500.000 Ft + Turbo-Tec gyárlátogatás és kultúrprogram Lengyelországban + ajándékok

2. hely: 250.000 Ft + ajándékok

3. hely: 50.000 Ft + ajándékok

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....
2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....