Az unokatestvérei örökölték Markó Iván lakásait: pénzzé tették azokat

2024. ápr 26. 19:44
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
A közeli barátai rendkívül mély érzésű ember-ként ismerték Markó Ivánt / fotó Ringier archiv

A közeli barátai rendkívül mély érzésű embernek ismerték Markó Ivánt / fotó Ringier archiv

Saját család és gyermek híján a távoli rokonaira szállt a két éve elhunyt Markó Iván hagyatéka. A Kossuth-díjas magyar táncművész két fővárosi lakást és megannyi szellemi értéket hagyott maga után, amelyek jó részét az örökösei már pénzzé is tették.

A magyar táncművészet egyik legnagyobb csillagára a lakásában, a földön fekve találtak rá, miután egyik barátjának nem nyitott ajtót. Bár azonnal jöttek a mentők, majd a kórházban is mindent megtettek érte, három nap után a szervezete feladta a harcot.

Nemcsak megannyi szép pillanatot és produkciót, de díjakat, értékes tárgyakat, emlékeket, nem utolsósorban pedig két belvárosi lakást is maga után hagyott. A saját otthonán kívül ugyanis a halála előtt néhány évvel egy másik ingatlant is örökölt.

A volt felesége, Gombár Judit táncművész 2016-ban hunyt el. Noha házastársként elváltak az útjaik, szoros baráti kapcsolatban maradtak, és Iván a halála után is igyekezett ápolni az emlékét. Ennek ellenére meglepődött, amikor kiderült, hogy az exe ráhagyta a budapesti lakását. Annyira nem örült ennek, épp elég volt egy lakás neki, nem akart még egy ingatlannal és az azzal járó ügyekkel foglalkozni – mesélte a táncművész közeli barátja.

Ahogy a volt nejének, neki sem volt örököse. Gyermeke nem született, testvérei sem voltak, illetve párra sem talált. A barátai azt mondják, magának való ember volt, aki folyamatosan küzdött a démonaival. Bár akadt néhány közeli barátja, kollégája, mivel nem írt végrendeletet, így a legközelebbi élő rokonai, vagyis négy távoli unokatestvére örökölte minden vagyonát: a két fővárosi lakást, az ingóságait és minden szellemi hagyatékát.

Ha jól tudom, nem volt velük túl szoros a kapcsolata, de azért rosszban sem voltak. Mindenki meglepődött, amikor előkerültek, mert nem igazán mesélt róluk Iván – magyarázta egy másik ismerőse. – Amikor meghalt, ezen rokonok intézték a halála utáni hivatalos ügyeket, továbbá ők szervezték a temetést is. Miután megörökölték az ingatlanokat, mindegyiket eladták, majd elosztották az összeget. Azt viszont nem tudom, mihez kezdtek a holmijaival.

Néhány kollégája és barátja azonban mai napig igyekeznek őrizni a legendás táncművész emlékét. Egyikük egy Facebook-oldalt is létrehozott a tiszteletére, ami azóta is aktív, és folyamatosan frissül Markó Ivánról készült, eddig nem látott régi fotókkal, videókkal.

BLIKK DOSSZIÉ mappa mappa

Markó Iván

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Markó Iván hagyaték örökösök

Játssz és nyerj!