promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Váratlan és zavaros rejtély a piramisok építése körül, több tonnányi állat tetemét használták fel, a bizonyítékok szerint eddig mindent rosszul tudtunk
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A tudósok már egy ideje sejtik, hogy nem kizárólag rabszolgák dolgoztak a piramisokon, és az újabb felfedezések is ezt a teóriát erősítik.

Sokáig azt hitték, hogy ezeket a hatalmas építményeket, amelyek az egyiptomi fáraók sírjai voltak, hatalmas rabszolgaerővel építették fel. Viszont mostanra egyre több kutatás és szakértői vélemény erősíti meg azt az elméletet, hogy a piramisok építői nem csupán rabszolgák voltak, hanem magasan képzett művészek és szakemberek. Ezek közé tartozik az a felfedezés is, ami alapján többet megtudhatunk arról is, hogy hogyan teltek a munkások mindennapjai. A Sorbonne egyetem kutatói papíruszok lefordítása révén kiderítették, hogy a piramisok építői egészséges és tápláló ételeket fogyasztottak. Többek között

datolyát, különböző zöldségeket, és többféle húst fogyasztottak.

A papíruszokból továbbá az is kiderült, hogy a bőséges étkezés mellett még egyfajta fizetséggel is ellátták őket.

A munkások textileket vihettek haza,

amelyek ekkoriban olyan értéket képviselhettek, mint egy hagyományos fizetőeszköz. Állítólag a magasabb rangú, irányítók ezen felül még termőföldeket is kaptak, ami igazán nagy értéknek számított az ókori Egyiptomban.

A kemény fizikai munkához szükséges erő kifejtéséhez bizony jelentős élelmiszer bevitelre volt szükség, ezért a piramisokon dolgozók táplálására több ezer állatot vágtak le, köztük kecskéket és bárányokat is, illetve óriási mennyiségű kenyeret készítettek nekik.

Ráadásul a szakszerű orvosi ellátásról is gondoskodtak.

A piramisokat készítő munkások maradványai között összeforrt csontokat fedeztek fel, ami arra utalhat, hogy az építkezés közben elszenvedett sérüléseket szakszerűen kezelhették. Ezek a felfedezések tehát azt sugallják, hogy az ókori egyiptomi piramisok építése inkább a szakértelemre és művészi kifejezőkészségre támaszkodott, mint a kizsákmányolt rabszolgák munkájára.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás