KÜLFÖLD

Szerző K.B.

Létrehozva: 2024.04.26.

A mesterséges intelligencia megjósolta: ekkor fog kihalni az emberiség

A számítógép szimulálta a lehetséges vészhelyzeteket.

A Bristoli Egyetem csapata azt a feladatot kapta, hogy szimulálja le egy szuperszámítógép segítségével, hogy mennyi ideje lehet még az emberiségnek a Földön. A kutatáshoz számításba vettek mindent, éghajlatváltozást, atomháborút, a Föld mágneses terét, az óceánok kémiáját-biológiáját, és azt is, hogy ha elfogynának a bolygónkon az erőforrások. A szuperszámítógépük segítségével számításokat végeztek és az eredmény alapján 250 millió évünk van hátra a Földön, ha új tényezők miatt nem romlik el hamarabb a helyzet. A kutatásban részt vevő egyik professzor kifejtette, hogy mi fogja okozni a világvégét az emlősök számára.

világvége, végítélet, gázálarc, gázmaszk
Kicsit messzebb még a világvége a kutatók szerint, mint várnánk / Fotó: Illusztráció

A szimulációról a Unilad számára árult el részleteket Dr. Alexander Farnsworth a Bristoli Egyetem munkatársa.

A világ addigra egészen máshogy fog kinézni. A tektonikus lemezek elmozdulása miatt egy szuperkontinens fog létrejönni a Pangea Ultima. Ennek következtében azonban több kontinentális csapás is fogja érni a Földet. Sokkal több napsütés, a légkörben növekvő CO2 (szén-dioxid), és ezek miatt nőne az átlagos hőmérséklet a bolygó nagy részén. Az eredmény egy élhetetlen környezet, amely nélkülözi a táplálékot és a vizet, ami az emlősök életben maradásához elengedhetetlen. A hőmérséklet átlagosan 40 és 50 fok között lenne, valamint a magas páratartalom megpecsételi majd a sorsunkat. Az emlősök az izzadságuk segítségével hűtik a testüket, de ez már nem lenne elégséges ahhoz, hogy ne veszítsük el az életünket. Így hosszútávon, de így is úgyis a klímaváltozás fogja kiirtani az emberiséget

– zárta sorait a kutató. A tanulmány társszerzője Dr. Eunice Lo rámutatott, hogy ez az időpont egyre közelebb fog jönni, ha nőni fog a károsanyag-kibocsájtás a Földön. 

Miközben a világvégét csak 250 millió évvel későbbre tesszük, közben már kezd egészségtelen szintet elérni a hőség a Földön, az emberek tevékenysége miatt

– mondta el a professzor a lapnak.

 

origo.hu

Borzasztóan felidegesítette a csapata, távozni akar az F1-es sztárpilóta

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

"Tudtam, hogy köztünk lesz valami" - Új párjáról vallott Berki Mazsi

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány