Április 26-án, pénteken 23 órakor a Hold 36 ívmásodpercre szoros együttállásba lép a Skorpió legfényesebb égitestével, az Antares csillaggal, amely egy 1 magnitúdós vörös szuperóriás – írja az MTI Svábhegyi csillagvizsgáló közleménye alapján.

A csillag délkeleten kel, majd őt követi 23 óra 5 perckor a 91 százalékos fázisú telihold is.

Az együttállás megfigyelése elsődlegesen nyílt és tiszta látóhatárt igényel, bár még itt is szükség lehet egy egyszerű kézitávcsőre, hogy látni lehessen a különlegességet. A holdfelkelte során a szivárvány minden színében csillog majd a horizont-közeli Antares, ezt pedig csak fokozza a vöröses színű, légköri fénytörés által összelapított holdkorong közelsége. 

Az égi páros éjfél körül már szabad szemmel is látható lesz.

A jelenség nem csak Magyarországról figyelhető meg. A Föld keletebbre fekvő vidékein a Hold még el is takarja az Antares csillagot. 

A csillag azonban véletlenül sem összekeverendő a Mars bolygóval, amely szintén vörös színnel rendelkezik. Az Antares a látóhatár közelében sokféle színben is pislákolhat, ezt azonban csak a földi légkör fénytörő hatása okozza, míg a Mars esetében a szín állandó. 

Az égitest másik különlegessége, hogy átmérője 800-szor nagyobb, mint a Napé. 

Kína úton van a Hold sötét oldalára

Kína szerdán fellőtt egy olyan műholdat, amely kommunikációs hídként fog működni a földi műveletek és a Hold túlsó oldalára tervezett küldetés között, és ezzel Peking szerint új szakaszba léptek az ország hosszú távú holdkutatási programjában.Bővebben--->