Sztárok

2024-ben újra szépségkirálynőt választ Magyarország - Kulcsár Edina elárulta, hogy mivel akasztották ki a jelentkezők a castingon

Pénteken lezajlott a Miss World Hungary válogatója, ahol több száz lány vonult fel a zsűri előtt. Az eseményen jelen volt Kulcsár Edina egykori szépségkirálynő is, aki immáron 10 éve, hogy megnyerte a versenyt és elárulta, hogy szerinte mi kell ahhoz, hogy valakiből szépségkirálynő legyen.

Szívén viseli a lányok sorsát

Idén is megválasztják Magyarország legszebb lányát, aki egy évig viselheti majd a Miss World Hungary címet és lehetőséget kap arra, hogy az országot képviselje a nemzetközi finálén. Kulcsár Edina fejére 10 éve került a korona a Miss World Hungary döntőjén, majd hazai győzelme után második helyezett lett a világversenyen Londonban, ahol a Queen of Europe címet kapta meg. Edina felidézte, akkoriban a válogatón annyi jelentkező volt, hogy alig bírta kivárni, hogy sorra kerüljön és annyira éhes volt, hogy majdnem hazament, de a dédmamája vitt neki egy kakaós csigát és arra biztatta, hogy maradjon. Az egykori szépségkirálynő ma már zsűritagként vesz részt a versenyen, és szívén viseli a lányok sorsát. Elmondta, hogy a Miss World Hungary egy kifinomult verseny, ahol a természetes szépségeket keresik, és a belső értékek mellett, az angol nyelvtudás a legfontosabb.

A Kulcsár Edinával készült teljes interjút a videóra kattintva tekintheted meg:

Az este folyamán rengeteg hazai híresség érkezett a helyszínre, köztük Kulcsár Edina és férje, G.w.M, polgári nevén Varga Márk, akik többek között második gyermekük érkezéséről meséltek.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Jákob Zoltán milliárdjai természetesen már a Nagy Ő forgatása előtt is megvoltak. A celebvilágba akkor lépett be, amikor csatlakozott a TV2 műsorához.
Utazás
Völgyesi Gabi hátrahagyta Magyarországot, hogy belekóstoljon kicsit az amerikai kultúrába. Most elmondta itthon, hogy miket tapasztalt.
Sztárok
Ahogyan az várható volt, az Egyesült Királyságba látogató Harry nem találkozik a brit királyi család egyik tagjával sem, arra azonban senki sem volt felkészülve, III. Károly időközben milyen döntésre...