HÍREK

Magyar Péter: vagy bocsánatot kér Orbán Viktor az áldozatoktól, vagy azonnal lemond, és viszi magával az összes felelőst

Nem könyveket kell becsomagolni, hanem érdemi intézkedésekre van szükség, valamint hogy az egyházi vezetők ne relativizálják az elkövetők bűnösségének súlyosságát - mondta.

Link másolása

Magyar Péter a pénteki tüntetésen elmondta, hogy szerinte ma Magyarországnak olyan kormánya van, amely családbarátnak, gyerekbarátnak, kereszténynek, békepártinak és vidék-pártinak hazudja magát. Azonban ennek pont az ellenkezője igaz:

„Hazudnak reggel, hazudnak este, hazudnak minden hullámhosszon” - mondta.

A TISZA politikusa szerint ez a kormány semmibe veszi a családokat és a védteleneket. Még mindig nem jutottak odáig, hogy bocsánatot kérjenek a bicskei áldozatoktól.

Ezért Magyar szerint most két út van: vagy bocsánatot kér Orbán Viktor az áldozatoktól, vagy azonnal lemond, és viszi magával az összes felelőst.

A tömeg azonnal azt skandálta: "Mondjon le!”

A politikus hozzátette: a magyar rendőrség csak akkor kezd el tenni valamit, ha a nyilvánosságra kényszeríti arra. Addig nem történik semmi. Példaként említette azt a tavalyi esetet, amikor ő posztolt ki a Facebookra egy esetet. Ebben az ügyben nyolc hónapja nem történt semmi, csak most tartóztatták le az elkövetőt.

Ha az segít, akkor ő posztolhat minden bántalmazott gyerekről, de úgy vélte, hogy nem ez a megoldás. Nem könyveket kell becsomagolni, és ezzel felszámolni a pedofiliát, hanem érdemi intézkedésekre van szükség. olyan képzett rendőrökre, akik azonnal bevethetők.

A napokban adott be a kormány egy gyermekvédelmi törvénycsomagot, amivel ugyan egyetért, de ez még mind nem elég - tette hozzá. Ez a problémának csak a megúszása.

Nincs következmény, a bántalmazást megelőzni kell. Ennek része kell legyen, hogy az egyházi vezetők ne relativizálják az elkövetők bűnösségének súlyosságát - mondta.

Még szaktudás nélkül is látható, hogy ha a lebukás garantálható, akkor egyre kevesebbek próbálkoznak. Ha jó a rendszer, akkor ezek az emberek kétszer is meggondolják, hogy gyerekekhez nyúljanak. A gyerekek védelméhez emberi feltételek kellenek.

Orbán 2017-ben azt mondta, hogy hamarosan utolérjük Ausztriát. Most elszáguldottunk minden európai ország mellett: az emberkereskedelem számában, és a szexuális kizsákmányolás is nagymértékű, valahol Bulgária mögött lehetünk.

Húsz éve csatlakoztunk az unióhoz. Néhány bohóc ugyan azt mondta, hogy Brüsszelből csak a baj jön, de meg kéne kérdezni, van-e ott más is. Hová tűnt ez a rengeteg támogatás? Csak nem magánzsebekbe, magánrepülőkbe, szállodákba? – tette fel a kérdést. „Ellopták” – skandálta a tömeg.

Még a megszállott dolgozók is kezdik elhagyni a pályát. Súlyos létszámgondok vannak, aki még van, annak is egy része képzetlen. Egy gyám 30-40 gyerekért is felel. Jó részük megalázó bérrel, de azért hagyja el a pályát, mert nem lehet feleősen ellátni a rá bízott gyerekekt.

Pintér Sándor belügyminiszterként személyesen felelős minden magyar gyerekékért. Rátolták ezt a feladatot az egészségüggyel és oktatással együtt. Ha felelősen jár el, akkor belátja, hogy ez így együtt sok. Ezzel veszélybe sodorja a magyar emberek életét. Akkor jár el felelősen, ha azonnal hatállyal lemond, mert nem tudja ellátni a feladatát – mondta Magyar Péter.

„Mondjon le” – szólt a tömeg

Pintér és az Orbán-kormány nem biztosítja a gyerekek fejlődését és alapvető biztonságukért sem tesznek.

Az egyetlen konkrét intézkedés a kormány részéről a bicskei ügy után a pszichológiai vizsgálat. Ez látszatintézkedés, ami arra elég, hogy elhallgattassák a nép jogos felháboráddását. De eljárt az idő felettük, már senki nem veszi be a „maszatolást”. Miniszterúr, vége! Le kell tenni lantot, el kel menni nyugdíjba, az unokákkal kell foglalkozni! – üzente.

Mondjanak le, mert lebuktak a magyar nép előtt – tette hozzá Magyar Péter. A TISZA párt nevében megígérték, hogy felszámolják a rendszerhibákat a gyermekvédelemben. Megemelik a megalázóan alacsony béreket, lépésről lépésre lebontják és újjáépítik azt a romhalmazt, amit ma Magyarországon gyermekvédelemnek csúfolnak – ígérte.

Elmesélte, hogy Pécsett egy bántalmazott gyerekeket elhelyező otthonban tíz férőhely van, közben van hogy húsz gyerek is van. Előfordul, hogy a földön alszanak.

Ezt jelenti a család és gyerekbarát kormányzás? Kérdezte.

Ma újra belerúgtak a bicskei áldozatokba. Nyilvánosságra hozták a megegyezés tartalmát, amelyben a kártérítési összeget hozták nyilvánosságra, pedig abban ezt tiltották. Most, pont ma hozták nyilvánosságra, mikor tüntetést szerveztek a minisztérium elé - mondta el Magyar péter.

Ilyen kormánynak nincs helye az Európai Unióban - mondta a politikus. Távozniuk kell! - tette hozzá.

Azon dolgozik a TISZA-párt sok millió emberrel együtt, hogy olyan országot teremtsenek, ahol jó élni. Azt mondjuk, hogy minden áramlás az első esőcseppel kezdődik, Kedves barátaim, a tavaszi szél Tiszát áraszt! - mondta beszéde végén.

Ha a TISZA-párt bizalmat kap, mi nem levitézlett, korrupt, drogos politikusokat küldünk az unióba, hanem olyan hazafiakat, akik sok nyelven beszélnek, a legjobb egyetemeken végeztek. Tessék választani! – tette hozzá a politikus.

Majd üzent Orbán Viktornak és Gyurcsány Ferencnek is, hogy szívesen leül velük vitázni. Várja, hogy egy 26 százalékos párt vezetőjenként végre behívják a köztelevízióba. Ahol kínaiul és oroszul is mennek hírek. A magyar propaganda milliárdokat kap, miközben az ápolók alacsony bérért dolgoznak. Nincs környezetvédelmi, oktatási, egészségügyi minisztérium, de van propaganda minisztérium, amit - ígéri - azonnal megszüntetnek majd.

Minden magyar ember békepárti - üzente továbbá. Senki nem akar háborút. Ma Magyaroszágnak szeretetre és békére van szüksége. Betemetjük az árkokat a vidék-főváros, hívők és ateisták, jobb- és baloldal között - ígérte. Itt csak Orbán áll háborúban, vásárolnak harci repüléket, építenek lőszergyárakat, jól képzett katonákat bocsátottak el, és magyart a magyar ellen úszítják. Ennek fogunk véget vetni.

Emlékeztett rá, hogy Orbán a brüsszeli gyűlése után azt mondta, hogy nálunk senkit nem ér retorzió a véleménye miatt, azután, hogy egy lelkész elmondta a véleményét és kirúgták.

A TISZA-párt a múlt héten már 26 százalékon állt, Budapesten és a nagyvárosokban csak 3 százalék van köztük és a FIDESZ között - ezt úgy hívják, hogy "lőtávolság" - mondta. A fiataloknál pedig háromszor annyi támogatójuk van, mint a kormánypártnak - mondta Magyar. Ők is tudják, mi is tudjuk, hogy a fiatalságot, a változást és a tavaszt pár napra fel lehet tartóztatni, de megállítani senkinek nem sikerült - zárta beszédét Magyar Péter a Belügyminisztérium előtt.

Hétfőtől folytatja az országjárást, Debrecenbe is megy, hogy megnézze, valóban fideszes város-e még mindig. Majd június 8-án, szombaton Budapesten tartják a legnagyobb rendszerváltás utáni demonstrációt, hogy remegjenek a Karmelita-kolostor ablakai – mondta még.

„Nem félünk” – reagált a tömeg.

Nem félünk, és győzni fogunk - válaszolt a politikus. És június 9-én olyan eredményt érünk el, hogy még a Holdról is látszani fog. És lépésről lépésre, tégláról, téglára visszavesszük hazánkat - mondta.

Végül az "összetartozás lángja újra fellobbant" - fáklyákat gyújtottak a résztvevők.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: