promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sylvester Stallone attól félt, hogy Budapesten "gulyást csinálnak" belőle, még A feláldozhatókra is hatással volt a magyarországi forgatás
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Stallone 1980-ban forgatott Magyarországon, a brazil gólkirállyal, Pelével közösen.

Rocky és Rambo csak két ikonikus szerep Sylvester Stallone illusztris karrierjéből, az amerikai szupersztár a ’80-as évek óta megkerülhetetlen alakja a hollywoodi akciófilmeknek. Sly emellett kedveli a sportdrámákat is,1980-ban Budapesten forgatta a Menekülés a győzelembe című filmet, melyben

Pelével közösen rúgta a bőrt

az egykori Hungária körúti MTK stadionban.

A film története szerint a nácik Párizsban szerveztek egy meccset, aminek igen nagy tétje van, szóval igazán feszült és fagyos hangulatnak kellett volna uralkodnia a nézőtéren, de ez egy kicsit sem hatotta meg a statisztákat, akiket csak az érdekelte, hogy Stallone-t és Pelét láthatják élőben.

A brazil legenda egyrészt szakértőként vett részt a forgatáson, és Sly-t tanította arra, hogyan bánjon a bőrrel, mivel a színész állítólag elég ügyetlen volt. Pelé emellett pedig végül szerepet is kapott a filmben, egy trinidadi katonát alakított. A sportdrámában egyébként

feltűnik Egervári Nándor és Gera Zoltán, színész is.

A színész egyik legismertebb filmjét, a Rocky-t csak az amerikai debütálása után 2 évvel később mutatták be hazánkban, így sportdráma emléke 1980-ra még élénken élt a hazai közönségben, akik - ahogy Sly fogalmazott -, a stadionból való távozásakor készen álltak arra, hogy

“megrohamozzák”, a kocsiját és “gulyást csináljanak” a színészből.

Ez az emlék pedig olyan mély nyomot hagyott benne, hogy a 2010-es A feláldozhatók című filmben Buda és Pest fedőnevet adott az ő és a Jason Statham által alakított hőseiknek.

A lenti videóban ez a jelenet látható.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás