„A magyar kormányt nem nevezném a cseh kormány szövetségesének” – mondta a cseh külügyminiszter, miután Szijjártóval tárgyalt

2024. április 26. – 18:20

Másolás

Vágólapra másolva

„A magyar kormányt nem nevezném a cseh kormány szövetségesének. De ez attól függ, mit értünk szövetséges alatt. Ha megnézzük, a NATO-ban minden partnert szövetségesnek hívunk” – mondta Jan Lipavský, Csehország külügyminisztere a 444-nek adott interjújában.

Lipavský pénteken Szijjártó Péter meghívására Budapestre látogatott, ahol tárgyaltak egy sort, majd közös sajtótájékoztatót tartottak. Ezen Szijjártó azt mondta: „Ami Magyarország és Csehország kétoldalú együttműködését illeti, ez jóval szorosabb egyébként annál, mint ahogy az a köztudatban megvan. Ez valószínűleg a mi felelősségünk is, hiszen keveset beszélünk róla.”

Lipavský kicsit más hangnemet ütött meg, ő hosszan beszélt arról, hogy Csehország az orosz imperializmust tekinti a legnagyobb fenyegetésnek Európára nézve. Ezért szerinte Európa érdeke, hogy Ukrajna megvédje magát az orosz agresszióval szemben, ami miatt továbbra is támogatni fogják Ukrajnát.

Lipavský pénteki látogatása előtt a 444-en közzétett egy véleménycikket, amely címe szerint: Moszkva el akar rabolni minket. Ismét. Lipavský emellett interjút is adott a 444-nek, amelyben a V4-ről azt mondta: „Orbán tudatosan használta politikai céljaira a csoportot, amit egyfajta konzervatív blokként próbált beállítani. Ez azonban tévedés volt.”

Lipavskýt arról is kérdezték, hogy nem fél-e attól, hogy ha bizalmas információkat osztanak meg a magyar kormánnyal, azokat Szijjártó Péter továbbadja Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek, akit korábban barátjának nevezett. Lipavský erre azt mondta: nehéz válaszolnia, mert semmiből nem tud következtetéseket levonni. Az viszont biztos, hogy az Ukrajnának küldött lőszer-szállítmányozási program részleteit nem osztják meg az abban nem részt vevő Magyarországgal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!