»
Súlyos vádak, a sereghajtónál azt állítják, megmérgezték őket

Súlyos vádak, a sereghajtónál azt állítják, megmérgezték őket

Robert Moreno szerint 14 játékosa dőlt ki a sorból

Robert Moreno szerint 14 játékosa dőlt ki a sorból

Fotó: Getty Images

2024.04.26 18:19

Az FK Szocsi csütörtökön 1–0-ra kikapott Groznijban az orosz labdarúgó-bajnokságban.

A mérkőzés mind a hazai Ahmatnak, mind a vendégeknek rendkívül fontos volt, mivel a kiesés ellen küzdenek. A csecsenföldi együttes számára az 1–0-s siker azt jelenti, hogy jelenleg nem áll osztályozós helyen, ellenben a Szocsi maradt sereghajtó.

Igen ám, csakhogy a vendégek azt állítják, megmérgezték őket a mérkőzés előtt.

Eleinte csak egy-két játékos érezte rosszul magát, majd egyre többen panaszkodtak. Végül 14 játékos és öt stábtag mutatott mérgezéses tüneteket

– mondta Robert Moreno, a Szocsi edzője. A korábbi spanyol szövetségi kapitány hozzátette, hogy egyesek majdhogynem mozdulni sem tudtak, de nem volt kivel pótolni őket.

Rá voltunk kényszerítve a játékra, úgyhogy azokból raktam össze a csapatot, akik kevésbé voltak rosszul

A közösségi médiában elindultak a találgatások az ügy hátteréről, de a Csecsen Köztársaság elnöke, Ramzan Kadirov cáfolta azokat a vádakat, hogy ő állna a történet mögött.

Pedro Rocha lett az új elnök a spanyol fociszövetségnél
La Liga

Hivatalos: megvan a Spanyol Labdarúgó Szövetség új elnöke

Holdampf Gergő marad a DVTK-nál (Fotó: dvtk.eu)
NB I

Ennek a bejelentésnek nagyon örülni fognak az NB I-es csapat drukkerei

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourNoizzProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo
;