Kapaszkodni az emberi pillanatokba

Nanette Blitz is a Zsidó Líceum tanulója volt, mint Anne Frank. Mint ahogy a fenti idézetből kiderült, a két lány nem igazán szívlelte egymást. Ennek ellenére Nanette is hivatalos volt Anne születésnapi partijára, ahol a naplóját is kapta. 

holokauszt koncentrációs tábor Anne Frank Holokauszt túlélő
Anne Frank - Kép forrása: Wikipedia/ Website Anne Frank Stichting

Snitt.

Habár eleinte volt arra némi esély, hogy a Blitz család megússza a deportálást, amennyiben Palesztinába költöznek, de végül a bergen-belseni koncentrációs táborban kötöttek ki. A vagonok befutása után a családot szétválasztották, és a tizenhatéves Nanette ekkor látta utoljára a szüleit és a bátyját, akik – mint utólag kiderült – életüket vesztették a holokauszt során. 

Hamar rájött, hogy csak magára számíthat, muszáj tartogatnia a testi-lelki erejét. Megtanulta, hogyan lopjon az őröktől, kivel lehet cserélgetni, üzletelni a meleg takaró, a levesnek nevezett vizes moslék és a penészes kenyér háromszögén belül. 

Amiről Nanette mesél, visszatükrözi a megannyi haláltábori beszámoló iszonyatos részleteit.

Kosz, embertelen körülmények, több százan egy barakkban, több tucatnyian egy ágyban, mindent elárasztó tetvek, ágyi poloskák, elszabadult és kezeletlen betegségek, mint a tífusz, vérhas. A rabok annyira éheztek, hogy bármit megettek, még patkányt vagy a füvet is. 

Nanette mégis úgy emlékszik vissza, hogy „az emberek reménykedtek. Mindenki a túlélésben reménykedett és ezért küzdött. Közben rettegésben éltünk, mert sosem tudtuk, mi történhet a következő pillanatban.” 

Ennek a bizonytalanságnak és rettegésnek a fenntartására szolgáltak a végtelenített, embertelen névsorolvasások is. 

„Arra kényszerítettek minket, hogy harminchat órán keresztül álljunk. Ezeken a névsorolásokon a nácik bárkit ki tudtak szedni a sorból. Mindig voltak kutyáik, amiktől ezért máig félek. Amikor kihúztak a sorból, remegni kezdtem. Nem tudhattam, mi fog történni. Végül nagy szerencsém volt, a tiszt a levegőbe lőtt és visszaküldött a sorba anélkül, hogy megkínzott vagy megölt volna. A tiszta véletlennek köszönhetem, hogy életben maradtam.”

Nanette annak ellenére, hogy megszokta „ahogy hullottak az emberek, mint a legyek és dobálták őket aztán halomba, mint a szemetet”, nem hagyta magát dehumanizálni, és igyekezett az emberi pillanatokba kapaszkodni – az olyanokba, mint amikor megosztották egymással azt a keveset, amijük volt. A túlélése záloga is volt, hogy kereste a villanásnyi fényt a totális sötétségben. Hiszen teljesen egyedül volt. 

Aztán egy nap meglátott egy ismerős arcot

„Egyedül voltam a táborban, így az, hogy ismerőst láthattam, felejthetetlenül érzelmessé tett, mert a szeretet és a barátság volt az egyetlen reményünk a káosz közepette. Egyik nap, amikor a laktanya területén kívül sétáltam, közelebb kerültem a szögesdrót kerítéshez […].  A túloldalán egy ismerős arcot láttam. Anne Frank volt!” – írja memoárjában Nanette.

„Anne ugyanolyan soványnak és törékenynek tűnt, mint én. Nekem még megvolt a hajam, de az övét már leborotválták. Csak egy pillanatig láttam, mivel más táborhoz tartoztunk, nem tudtam közelebb kerülni.

Ez a találkozás erőt adott, mert szerettem volna még látni és beszélni vele. Eltökélt voltam, hogy látnom és beszélnem kell még vele.”

Nanette innentől kezdve mindig kereste az alkalmat, hogy találkozhasson Anne-val, aki ilyenkor mesélt neki arról is, hogy a szülinapjára kapott naplóját kiindulópontként szeretné használni majdani könyvéhez, amiben megírná mindazt, amit átélt(ek). Időnként Nanette látta Anne nővérét is, de Margot már akkor nagyon rossz állapotban volt, javarészt csendben feküdt. 

Röpke találkozásaik során arról beszélgettek, mi mindent fognak majd csinálni, ha egyszer véget ér a háború. Egyszerre jelentették egymásnak a múltat, a valaha volt családjukat és a jövő reményét.

Tragikus módon végül a Frank nővérek reményei soha nem valósulhattak meg. Nanette röviddel haláluk előtt találkozott még velük. Ekkor már mindkét lány tífuszos volt. 

„Amikor utoljára láttam Anne-t és Margot-t, […] mindketten csontvázak voltak. Anne nagyon gyenge volt, tele sebekkel. Pokrócot csavart magára, mert már nem bírta elviselni a tetvekkel teli ruhákat. Beszélni és felismerni is alig volt már képes. Nem emlékszem, hogy Margot is pokrócba volt-e bugyolálva, de valószínű, mert tényleg nem lehetett a tetvektől hemzsegő ruhákat kibírni. Ő is nagyon gyenge volt. Teljesen elfogyott. Csontvázszerűek voltak mindketten” – emlékszik vissza Nanette. 

A Frank nővérek halála után nem sokkal jött el a várva várt felszabadítás. Nanette emlékszik arra az iszonyatra, ami a brit katonák tekintetéből tükröződött vissza, ahogy a szemük elé tárultak a tábor borzalmai. 

Ha csak egy nappal később érkeznek, Nanette talán már nem is élt volna. 

„Túlélted, mondta valaki, nem is tudom, kicsoda, amikor jöttek a britek. De én csak remegtem. Hisz most se tudtam, mi fog történni.”

Összesen három évet kellett szanatóriumban töltsön a háború után, olyan súlyos állapotban volt az éhezéstől, a tífusztól, a tuberkulózistól és a mellhártyagyulladástól, és akkor a lelki sebekről még szó sem esett. Mindössze harminckét kiló volt. 

A szanatóriumban egyszer meglátogatta őt Anne édesapja, Otto, miután eljutott hozzá, hogy Nanette találkozott a lányaival a táborban. Mindent elmesélt a gyászoló férfinak, aki pedig vitt neki egy példányt lánya akkor már publikált naplójából. 

Soha ne felejtsünk

A holokauszt és a háború következményei akkor csapták arcon csak igazán a lányt, amikor kilépett a kórházból, és rájött, hogy semmije, senkije nincs. 

Végül Angliába költözött, ahol megismerkedett egy magyar származású, John Konig nevű férfival, akivel 1953-ban össze is házasodtak, és meg sem álltak Brazíliáig, ahol azóta is élnek. Három gyerekük született. 

Otto Frankkal soha többet nem találkozott. „Egyszerűen nem voltam arra képes, hogy meglátogassam. Három gyerekem volt. Mind életben. Embertelenség lett volna.”

A holokauszt borzalmait soha nem sikerült a háta mögött hagynia, a mai napig alvászavarral küzd. 

2015-ben jelent meg a memoárja Egy bergen-belseni holokauszttúlélő emlékiratai – Anne Frank osztálytársa címmel. (A könyvet magyar nyelvre eddig még nem fordították le.)

holokauszt koncentrációs tábor Anne Frank Holokauszt túlélő

Rendszeresen tart előadásokat Sao Paolóban, hogy a koncentrációs táborban szerzett élményeiről meséljen.  

Levelek Paddington mackótól

WMN Life – 2024. április 26. – KAd

„A tény, hogy túléltem, megköveteli, hogy tanúskodjak, hogy a fiatalok tájékozott állampolgárokká válhassanak. De mindenekelőtt és legfőképpen azért csinálom, hogy soha többé ne fordulhasson elő olyasmi, mint a holokauszt” – mondja Nanette, aki nemrég múlt kilencvenöt éves, három gyerek édesanyja, hét unoka nagymamája és négy dédunoka dédnagyanyja. 

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: YouTube/ Instituto Plataforma Brasil – IPB

Szabó Anna Eszter