Vágólapra másolva!
A ciprusi Omonia Nicosia magyar válogatott futballistája, Lang Ádám március végén szenvedett lábközépcsont-repedést az egyik edzésen, ennek ellenére biztos benne, hogy még a jelenleg is tartó szezonban pályára fog lépni klubcsapatában.

A 31 éves játékos elmondása szerint jól érzi magát, bár a repedés vélhetően még nem forrt teljesen össze. Az MTI azt írja, Lang továbbra is várja a legutóbbi kontrollröntgen eredményét, addig ugyanis nem terhelheti a sérült testrészt, ameddig - akár csak minimális mértékben - még el van repedve.

Lang Ádám, magyar fociválogatott
Lang Ádám elképzelhetetlennek tartja, hogy a mostani idényben már ne játsszon klubjában
Fotó: Fotó: Csudai Sándor - Origo

"A kocogást nem erőltetem, de a konditeremben és az úszómedencében tudok erősítő gyakorlatokat végezni, illetve szalagokkal igyekszem a sérült rész körüli izmokat is karban tartani. Szeretnék minél előbb teljes értékű munkát végezni, de a csont gyógyulásának van egy folyamata, ami időigényes. Az orvosok négy-hat, de inkább hat hétre saccolták a felépülés idejét" - nyilatkozta Lang az M1 aktuális csatornának pénteken, majd kiemelte, hogy az Omonia Nicosia szezonbeli utolsó két meccsére szeretne
visszatérni.

Lang bízik az Eb-szereplésben

A 67-szeres válogatott futballista elárulta, Marco Rossi szövetségi kapitány szinte minden héten érdeklődik az állapota felől, és azt tanácsolta neki, hogy ne kapkodjon, legyen türelmes, mert a legfontosabb, hogy százszázalékosan felépüljön.

Nem vagyok ideges az Európa-bajnoki szereplésem miatt, addigra fel fogok épülni.

 Mindent megteszek azért, hogy elérjem a célomat, ami az, hogy ott legyek az Eb-n" - hangsúlyozta Lang, és azt is elmondta, minden nap eszébe jut a kontinenstorna.

Ciprusi együttesével a bajnokságban a harmadik hely megtartása, valamint a kupában a döntő megnyerése a célja, nyártól pedig új vezetőedzőjük lesz, vele azonban személyesen még nem találkoztak. 

Lang a klubcsapatában ebben a szezonban 21 mérkőzésen lépett pályára, a válogatott legutóbbi két találkozóját, Koszovó és Törökország ellen is végigjátszotta.

Kapcsolódó cikkek: