Vágólapra másolva!
A svéd labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában a Djurgarden 1-0-ra kikapott hazai pályán a Malmö ellen. A rangadó negatív főszereplője a Ferencváros korább játékosa, Tokmac Nguen volt, akit

Tokmac Nguen március 25-én távozott a Fradiból, és aláírt a svéd élvonalban szereplő Djurgardenhez, ahol az április 1-én rajtot bajnokság második fordulójába, a Häcken ellen debütált és rögtön két gólt szerzett. Az előző fordulóban, a Malmö elleni hazai mérkőzés azonban finoman szólva sem sikerült jól a számára, ugyanis azt követően, hogy a 68. percben csereként pályára lépett, alig negyedórával később kiállították.

Tokmac Nguent
Tokmac Nguent alig 15 perc után kiállították
Fotó: Twitter

A korábbi Fradi támadót éppen a lövés pillanatában szerelte Derek Cornelius, aki túl hevesen ünnepelte meg a megmozdulását, mivel a földön fekvő Tokmac azonnal fölpattant és neki ment a védőnek. A játékvezető pont látta az esetet, hogy Tokmac akkor lökte el ellenfelét, amikor a labda már rég nem volt a közelben, így azonnal felmutatta a norvég játékosnak a piros lapot.

Az emberhátrány sokba került a hazaiaknak, mivel a vendég Malmö a 93. percben szerzett góllal nyert 0-1-re. A Djurgarden öt forduló után mindössze a hetedik a tabellán.

A Ferencváros januárban, a téli átigazolási időszakban bejelentette, hogy három játékosára nem számít a folyatásban. Owusu Kwabena és Anderson Esiti mellett Tokmac Nguent tette ki a csapatból a 34-szeres magyar bajnok. Utóbbi, a 30 éves norvég támadó öt év alatt 193 találkozón lépett pályára a Fradiban, 47 gólt és 33 gólpasszt szerzett, a 2020–21-es Bajnokok Ligája-főtáblára jutásban kulcsszerepet vállalt, majd a csoportkörben egy gólt és egy gólpasszt jegyzett. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.