Magyar „minden eddiginél nagyobb” tüntetést hirdetett a választás előestéjére

2024. április 26. – 18:01

frissítve

Magyar „minden eddiginél nagyobb” tüntetést hirdetett a választás előestéjére
Magyar Péter érkezik a Belügyminisztérium épülete elé szervezett tüntetésre 2024. április 26-án – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Pintér Sándor és Orbán Viktor lemondását követelte Magyar Péter a péntek estére meghirdetett tüntetésen a Belügyminisztérium épülete előtt.
  • Magyar arról beszélt, hogy az Orbán-kormány családbarátnak, gyerekbarátnak, békepártinak és vidékpártinak hazudja magát, és mindeközben semmibe veszi a családokat és a védtelen gyerekeket.
  • Vagy bocsánatot kér Orbán Viktor a bicskei áldozatoktól, vagy azonnal lemond, szólította fel a miniszterelnököt.
  • A kormány új gyermekvédelmi csomagjának minden pontjával egyetért Magyar, ám ez szerinte megúszása a probléma valódi kezelésének. Több pénzre lenne szükség a gyerekvédelemben, és csak az jelentene megoldást, ha minden esetre fény derülne.
  • A Tisza Párt kormányra kerülve azonnal megemelné az egészségügyi, gyermekvédelmi, szociális dolgozók bérét, a propagandaminisztériumot kidobnák a Karmelitából, és az új egészségügyi vagy oktatási minisztériumot tennék oda.
  • Magyar csak a köztévé élő adásában állna ki vitára Deutsch Tamás (Fidesz) és Dobrev Klára (DK-MSZP-Párbeszéd) EP-listavezetőkkel.
  • A közvélemény-kutatási adatokból azt olvassa ki, hogy lőtávolságra van már a Fidesz. Szerinte Orbánék is tudják, hogy a változást rövid időre fel lehet tartóztatni, de nem lehet megállítani.
  • A június 9-i EP- és önkormányzati választás előestéjére minden eddiginél nagyobb tüntetést jelentett be.
  • A tüntetés végén kék szalaggal kerítették körbe a minisztérium épületét.

Készült még egy csomó szelfi Magyar Péterrel, majd este nyolc óra előtt pár perccel bejelentették, hogy hivatalosan is véget ért a tüntetés.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Orbán, takarodj!”, „Mocskos Fidesz!” – skandálja a tömeg, miközben a Nádor utcáról a Mérleg utcába kanyarodnak, hogy körbevigyék a kék vonalat a Belügyminisztérium épülete körül.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex


Magyar Péter következő tüntetése anyák napján, május 5-én lesz Debrecenben, és beszéde végén bejelentette, hogy június 8-án, egy nappal az EP- és önkormányzati választás előtt Budapesten lesz egy minden eddiginél nagyobb tüntetés, hogy „a Karmelita ablakai is beleremegjenek”.

Többen fáklyákat kaptak, és egy kék zsinórt indítanak el a szervezők a tömegben. A kék kötél a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány jelképe, és a gyermekbántalmazást jelképezi.

A kék zsinórral a tervek szerint körbetekerik a Belügyminisztérium épületét, és a végét megpróbálják átadni Pintér Sándor belügyminiszternek.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Még nem döntöttem el, hogy kire fogok szavazni, ezért jöttem el, illetve kíváncsi voltam arra, hogy mit mond Magyar Péter a gyermekvédelemről, mert nagyon igazságtalan a rendszer, ami a legkiszolgáltatottabbakat használja ki” – mondja a számvitelt tanuló Viki, aki ha tehetné, azt kérdezné meg Magyar Pétertől, hogy miért pont most lépett ki. „Messiásnak gondolják, de szerintem ez nem helyes, inkább problémás. Mert nem lehet mindig azt várni, hogy legyen egyvalaki, aki megment minket mindentől” – teszi hozzá.

A 14 napja átvett Tisza Párt jelenleg 26 százalékon áll, utalt az Iránytű Intézet kutatására Magyar Péter. Budapesten és a megyei jogú városokban csak 3 százalékra vannak lemaradva a Fidesztől.

„Ezt, kedves barátaim, úgy hívják, hogy lőtávolság.”

A kutatásra hivatkozva azt is mondta, a fiatalok körében háromszor annyi szavazójuk van, mint a Fiatal Demokraták Szövetségének.

Magyar Péter szerint a Karmelitában is tudják, hogy a változást, a fiatalokat néhány napra fel lehet tartóztatni, de „megállítani még soha senkinek nem sikerült”.

Magyar ezután a háborúpártiság vádjára reagált, azzal vádolva a kormányt, hogy akkor küld magyar katonákat Csádba, amikor a szomszédban dúl háború, illetve közben 1800 katonát ok nélkül leszerel. Ezután már közvetlenül Orbánt támadta. „Miniszterelnök úr egy zárt magtárban berúgta a kampányát. A bátor brüsszeli utcai harcos” – utalt Orbán győri látogatására.

Majd felidézte, hogy Orbán a múlt pénteki rádióinterjújában arról beszélt, hogy Brüsszelben véleményterror van, rendőrök próbálták megakadályozni abban, hogy „elmondja a véleményét egy szélsőjobboldali konferencián”. Pedig amúgy elmondhatta, miközben „Tarr Zoltán református lelkészt két nappal a Kossuth téri tüntetésen elmondott beszéde után kirúgták az állami munkahelyéről”. Azt állította, azóta két másik munkatársát is kirúgták az állásából, vidéki látogatásai helyszínein pedig az állami intézmények vezetői köremailekben fenyegették a dolgozókat, hogy aki kimegy Magyar rendezvényére, azt kirúgják. „2024 valahol Európában” – mondta.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Mi nem nyelveket nem beszélő, drogos, az ereszen jól mászó képviselőket küldünk Brüsszelbe, hanem nyelveket beszélő, a világ legjobb egyetemein tanuló, felkészült képviselőket.

Ismét üzent a miniszterelnöknek Magyar. Orbán és Gyurcsány nem mert kiállni vitára vele, Deutsch Tamást és Dobrev Klárát küldték maguk helyett. „Én nem szeretek galambokkal sakkozni, de bevállalom, ha két és fél hónap után behívnak élő adásba a köztévébe” – jelentette ki Magyar.

Megígérte, hogy győzelmük esetén a propagandaminisztériumot azonnal kidobják a Karmelitából, és ott lesz az egészségügyi vagy oktatási minisztérium.

Arról is beszélt, hogy minden magyar békepárti, senki nem akar háborút.

„Pintér Sándor négy év után éppen ma érezte szükségét, hogy saját megállapodásukat megsértve nyilvánosságra hozza a kártérítések tényét és összegét. Ennyit tudnak. Ilyen kormánynak nincs maradása ebben az országban, nincs helye az Európai Unióban. Távozniuk kell” – mondta Magyar arra a hírre reflektálva, hogy Pintér Sándor pénteken közzétette a bicskei áldozatoknak adott állami kártérítést. „A gyermekvédelmi rendszer rogyadozó intézménye nem airsoft pálya” – üzente ezután a Megafon munkatársainak, utalva arra, hogy amikor Komlón lerobbant bányáról posztolt képet, a propaganda azzal cukkolta, hogy ott valójában airsoft pálya működik. Magyar szerint a lerohadt épületek „sok ezer gyermek számára a mindennapok kőkemény valóságát” jelentik. „Nekik fogunk segíteni, értük fog a Tisza Párt együtt dolgozni a magyar emberekkel, hogy lépésről lépésre, tégláról téglára újjáépítsük az országot” – mondta Magyar, akinek a lépésről lépésre szlogenjét a közönség már vele együtt skandálta.

Ma hetedszer is belerúgtak a bicskei gyermekotthon áldozataiba, folytatta beszédét Magyar Péter. Felsorolta lépésről lépésre, hogy hol hibázott a kormány és az állam. Név szerint is megemlítette Szentkirályi Alexandrát, aki főpolgármester-helyettesként pár éve átadta a fővárosi kitüntetést Vásárhelyi Jánosnak.

Pintér Sándor pedig épp ma, a Belügyminisztérium épülete elé szervezet tüntetés előtt érezte szükségét, hogy a Belügyminisztérium és az áldozatok peren kívüli megállapodását megszegve nyilvánosságra hozzák a részleteket.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„14 évig várták az emberek, hogy legyen egy tisztességes politikus” -mondja Eszter, aki több mindenben is egyetért Magyar Péterrel. „Arany középutat akar, nem akar csapódni egyik oldalhoz sem, sem a balhoz, sem a jobbhoz. Szörnyű szerintem, hogy 14 éve két táborban élnek a magyar emberek, és megy az ellenségeskedés és a gyűlölködés a munkahelyeken.” Eszternek az is szimpatikus, hogy Magyar olyan ügyeket is felkarol, mint például az iskolai étkeztetés reformja. „Aprónak tűnik, pedig ez hosszútávon befolyásolja az emberek egészségét” – teszi hozzá Eszter.

Magyar azt ígérte, hogy a Tisza Párt kormányra kerülve megemeli minden egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi dolgozó bérét.

„Lépésről, lépésre, tégláról téglára újraépítjük azt a rendszert, amit ma Magyarországon gyermekvédelemnek csúfolnak”

– jelentette ki.

„Miniszter úr, ha már itt vagyunk” – szólította meg Pintér Sándort, akitől azt kérdezte, hogy miért csak a gyermekotthonok dolgozóinak pszichológiai vizsgálatát vezették be. Szerinte ezek látszatintézkedések. „Eljárt az idő önök és a szemfényvesztés fölött, már senki se veszi be a maszatolást” – üzente Pintérnek, majd lemondásra szólította. „Le kell tenni a lantot, nyugdíjba kell menni, el kell menni az unokákkal foglalkozni” – mondta, és a belügyminiszter és a kormány távozását követelte.

Húsz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz, ahonnan annyi forrás érkezett Magyar szerint, hogy ha 20 ezer forintosokat rakunk egymás mellé, „az a Holdig is elég”.

Bohócnak nevezte Kocsis után Menczer Tamást is, aki Deutsch Tamással együtt azt mondta: Brüsszelből csak a baj jön. Erről Magyar szerint érdemes lenne megkérdezni a „nemzet vejét” is.

„Van-e pénz lóvéra? Hová tűnt ez a töménytelen mennyiségű európai felzárkóztatási támogatás?” – kérdezte Magyar, mire a tömeg azt kezdte skandálni, hogy ellopták.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Aaron tíz éve költözött Izraelbe, most látogatóban van most Budapesten. „Magyar Péter egy olyan figura, aki el tudja szipkázni a NER-szavazókat. Tud szólni a bal- és jobboldali emberekhez is. Én látok párhuzamot az izraeli ellenzéki politikusok és a Magyar között, ugyanis az izraeli ellenzéki politikusok is visszavették a kormánypárttól a nemzeti jelképeket, és ezt csinálja Magyar is, például a családbarát politikával, akár a magyar zászlókkal. Tömegével vannak most piros-fehér-zöld zászlók, pedig ez ellenzéki demonstrációkra nem volt jellemző. Tíz éve a netadós tüntetésen én nem emlékszem, hogy lett volna.” Arra a kérdésre, hogy hazaköltözne-e Magyarországra, ha Magyar Péter lenne a miniszterelnök azt válaszolta, hogy nem, mert azt a korrupt rezsimet, amit az Orbán-kormány kiépített, nem két perc lesz felszámolni. „Én nem gondolom, hogy a közeljövőben Magyarországon olyan legyen a helyzet, ami ideálisan lenne nekem.”

Ha jó a rendszer, és minden esetre fény derül, akkor a gyerekeket szexuálisan kihasználni tervező felnőttek kétszer is átgondolják, hogy hozzányáljanak-e a gyerekekhez, folytatta Magyar.

A miniszterelnök 2017-ben azt mondta, hogy hamarosan utolérjük Ausztriát. Ez nem sikerült, csak egy dologban jött össze Magyar szerint. Az emberkereskedelem áldozatainak számában Magyarország az élen jár az Európai Unióban.

Azt javasolta a miniszterelnöknek, hogy előbb Romániát próbáljuk utolérni életszínvonalban, és mindenek előtt a kórházakban legyen szappan, vécépapír és tisztítószer.

Csak az oldaná meg a helyzetet, ha az ügyek eltusolásának is következménye lenne, „akkor is, ha csókosokat” érint. Az nem következmény, ha az intézményvezető a székében marad, és az a legnagyobb kellemetlensége, ha kicsit magyarázkodnia kell a fenntartó előtt, mondta.

Az sem következmény, ha a fenntartó, vagyis az állam csak maszatol, folytatta. „De ha lenne is következmény, az áldozatok szempontjából ez nem segít, az elszenvedett bántalmazást nem lehet meg nem történtté tenni. A bántalmazást megelőzni kell” – mondta Magyar, aki szerint ehhez az is kéne; hogy az egyházi vezetők „ne relativizálják a pedofília bűncselekményét”.

„Ma a gyermekvédelem és a rendőrség nem végzi, vagy nem tudja elvégezni hatékonyan a munkáját. Ezeken a területeken lépni kell. És nem holnap, hanem ma, miniszter úr!” – mondta Magyar. Szerinte Orbánék csak mondják, hogy elkötelezettek a gyermekvédelemben, de csak a büntető jogszabályokat szigorítják, pedig a büntetésnek nincs elrettentő ereje, csupán a felderítés javításának lenne. A Btk.t szigorítani Magyar szerint semmibe se kerül, csak „beterjeszti a bohóc Kocsis Máté, és másnap reggel 133 bátor ember megszavazza”. De pénzt már nem költenek a probléma kezelésére, nem növelik a lebukás kockázatát.

Minden bántalmazott gyerekről posztolhatok, ha ez segít, de ez nem megoldás, folytatta Magyar. Szerinte nem a könyvek becsomagolása fogja felszámolni a pedofíliát, hanem érdemi gyermekvédelmi intézkedésekre van szükség. Képzett, azonnal bevethető rendőri egységeket kell felállítani.

A kormány napokban benyújtott gyermekvédelmi törvénycsomagának minden elemével egyetért, de szerinte ez még nem elég, és megúszása a probléma valódi kezelésének.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Vagy bocsánatot kér Orbán Viktor az áldozatoktól, megnevezi a valódi felelősöket, vagy azonnal lemond, és magával viszi az összes felelőst, folytatta beszédét Magyar Péter.

„Mondjon le!”

– skandálták a résztvevők.

Magyar szerint ma Magyarországon a rendőrség csak akkor kezdi csipkedni magát, ha a nyilvánosság kényszeríti őket. Egészen addig nem történik semmi. Ilyen volt az a tavaly augusztusi eset is, amiről Magyar posztolt a Facebookon pár hete. Nyolc hónapja nem csinált semmit a bíróság és a rendőrség, csak most tartóztatták le az elkövetőt.

Ma Magyarországon olyan kormány van, amely családbarátnak, gyerekbarátnak, kereszténynek, békepártinak és vidékpártinak hazudja magát, kezdte felszólalását Magyar Péter. Ezeknek pont az ellenkezője igaz szerinte. „Hazudnak reggel, hazudnak este, hazudnak minden hullámhosszon.”

A kormány semmibe veszi a családokat és a védtelen gyerekeket szerinte, és a kormánytagok odáig nem jutottak el két és fél hónapja, hogy bocsánatot kérjenek a bicskei áldozatoktól.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Én megmondom őszintén, az elején szkeptikus voltam, a fordulópont akkor jött el, amikor kint voltam a március 15-i tüntetésen, és végighallgattam Magyar Péter beszédét, ami egy jól átgondolt, értelmes és szakmai beszéd volt. Volt valami mögötte, valami tartalom. És végre nem arról volt szó, hogy valami ellen akarunk kampányolni, és megy a gyűlölködés” – mondja a 27 éves Flóra, aki a szociális szférában dolgozik. Bízik abban, hogy Magyar Péter el tud indítani pozitív változásokat a szociális szférában, és ha egyszer ő vezeti az országot, akkor olyan embereket, szakértőket delegál majd a szociális szféra élére, akik értenek hozzá.

„A kormány képtelen ellátni a feladatait, képtelen megvédeni a gyerekeinket” – mondta a következőként felszólaló Szilágyi Kitti óvónő, az Országos Közös Akarat civil mozgalom tagja.

Közös nemzeti feladat a gyerekek megvédése, folytatta. Aki ezt nem érti, annak semmi keresnivalója szerinte az Országgyűlésben. Szerinte gyermekjóléti reformra van szükség, ezért adtak be szakértőkkel, érintettekkel és pártokkal közös törvényjavaslatot a parlamentnek. „Ezt a javaslatot a népjóléti bizottság kormánypárti képviselői durván és primitíven elutasították” – fogalmazott.

Arról beszélt, a gyermekotthonoknak nincs elég pénze, és nincs elég szakember. A kormány elsődleges feladata lenne, hogy védelmet és megfelelő körülményeket biztosítson a gyerekeknek.

Szilágyi Kitti a színpadon – Fotó: Huszti István / Telex
Szilágyi Kitti a színpadon – Fotó: Huszti István / Telex

„A magyar kormány megbukott – jelentette ki. – Nem képes, sőt, nem is akarja megvédeni a gyerekeket.” A büntetés, a lefóliázás, az elnémítás nem megoldás szerinte. „A pedofília büntetése nem egyenlő a gyermekvédelemmel” – jelentette ki.

„Sosem gondoltam volna, hogy ennyi elvbarátommal fogom ünnepelni ezt a napot” – mondta Nagy Ervin, aki ma ünnepli a névnapját.

A színművész szerint egyre több áldozat van, és a kormány nem tesz semmit, mindent a szőnyeg alá söpörnek, és csak a hatalom érdekli őket. Megígérte, hogy a Tisza Párt minden magyar gyereket, akinek nincs családja, „a keblére öleli és megvédi”.

„Azért állok Magyar Péter mellett, mert március 15-én azt ígérte az embereknek, hogy addig tüntetünk, amíg minden egyes ügynek nem lesz megoldása”

– folytatta Nagy.

Míg a kormány teketóriázik, vannak olyan civilek szerinte, akik valós megoldást keresnek. Az Országos Közös Akarat benyújtott egy törvénycsomagot az Országgyűlésnek, amit lesöpörtek az asztalról a népjóléti bizottságban. „Innen látom a Karmelitát, szégyelljék magukat” – mondta Nagy Ervin.

„Talpon vagytok, magyarok?” – kérdezte Nagy Ervin színművész, majd elkezdték énekelni a Szózatot. Magyar Péter is a színpadon már.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Elmossuk ezt az egész rendszert, mert nem értenek hozzá, aljasok, cinikusak, és nem a mi kormányunk” – mondja az első felszólaló, aki tapsolásra buzdítja a résztvevőket.

„Óriási változást akarunk! Nekem is nyolc unokám van, és nem mindegy, hogy nekik milyen lesz a jövőjük” – mondta egy 70 éves hölgy, aki a barátnőjével érkezett a tüntetésre. Szerintük Magyarnak megvannak azok a képességei, amik ahhoz kellenek, hogy megváltoztassa a magyarok életét. „Engem nem zavar, hogy korábban ő is a NER-köreiben mozgott. Megnyerő személyisége, értelmes, és be tudja vonzani az embereket. Remélem, a többi fideszes is ráeszmél a dolgokra, és követi Magyar példáját.”

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Este 18 órára megtelt a Széchenyi tér, több százan vannak már.

„Ez a kis csávó mennyi embert össze tud csődíteni, ez egyik ellenzéki pártnak sem sikerül. Tudják, hogy honnan jött, ő tudja, mitől döglik a légy” – mondja egy tüntetésre siető férfi.

„Mi a garancia arra, hogy nem lesz később ugyanolyan, mint Orbán Viktor?” – ezt a kérdést tenné fel az építőiparban dolgozó Kálmán és Csaba Magyar Péternek, ha találkoznának vele. Ők azért tartják szimpatikusnak Magyart, mert megrengette azt a politikai posványt, ami jelenleg Magyarországon van.

Februárban szó szerint berobbant a közéletbe Magyar Péter, és azóta uralja a közbeszédet. A Tisza Párttal elindul a június 9-i EP-választáson, ahol az eddigi közvélemény-kutatások szerint jó eséllyel több mandátumot is elnyerhet.

Magyar gyors felemelkedése az ellenzéknek és a Fidesznek is okozhat nehézségeket. Mitől ennyire sikeres? Sarkadi Zsolt kollégánk hét pontban elemezte, de a szerdai választási műsorunkban is ez volt a téma:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!