Hűvös

Semmi sem pótolhatja, amiről lemaradt a rácsok mögött: ma egy éve ül börtönben Galambos Lajos

Zs.

Létrehozva: 2024.04.26.

Összeszedtük azokat a fontosabb életeseményeket, melyek az elmúlt 12 hónapban történek, és amiről Lajcsinak a büntetés miatt le kellett maradnia. Galambos Lajos 2023. április 26-án vonult börtönbe.

Galambos Lajos 2023 április 26-n lépte át a baracskai Büntetésvégrehajtási Intézet kapuját, illetve átgurult rajta négy keréken. A zenész a hazai börtöntörténelemben is nagyon ritka módon, mentővel érkezett a büntetését letölteni. A híresség már a bevonulása előtt jelezte, hogy súlyos betegséggel küzd, aminek a kezelését véleménye szerint nem lehet börtön körülmények között megoldani, ezért a büntetés megkezdésének halasztását, később pedig otthonápolást kérvényezett, eredménytelenül... 

_XXX4684
Galambos Lajos és ügyvédje 2020-ban az ügye egyik tárgyalási napján (Fotó: Móricz István)

3 év 6 hónap  

Az elmúlt egy esztendőben Lajcsi egy percet sem töltött zárkában, a bevonulása utáni orvosi vizsgálatokat követően a Berettyóújfalui börtönkórházba került és a mai napig is ott van. Várva, hogy a jó magaviselete miatt összegyűlt kedvezményeivel idén nyár közepén végre hazajuthasson, hogy rekreációs őrizetben töltse le a maradék büntetését. A zenészt egyébként 3 év hat hónapos börtönbüntetésre ítélték víz-, gáz- és áramlopás ügyében. 

SZL_0162
Galambos Lajos börtönkórházban töltötte az elmúlt egy évét (Fotó: Szabolcs László)

Sok mindenről lemaradt Galambos Lajos a börtön miatt

Lajcsi az elmúlt egy évben sok mindenről lemaradt... Olyan eseményekről, melyek a családjában történtek, és melyeket sajnos soha nem lehet már visszahozni. Ez az a dolog egyébként, ami a leginkább bántja a zenészt. Hogy le kellett maradnia a lánya karrierfelíveléséről, arról, hogy Galambos Bogi sikeres festőművész és vállalkozó lett, aki ma már a saját üzleti ügyeit intézi. Az sem lehet kis veszteség, hogy lehet, hogy soha többé nem teheti be a lábát a mocsai birtokon álló vadászházába, amit idén januárban hirdetett meg a család, eladásra. A 235 millió forintért piacra dobott, 420 négyzetméteres egykori vadászház, erdei kúria Galambos egyik kedvenc helyszíne volt, amit ha most megvesznek, a szabadulása előtt új tulajhoz kerül. 

És azt sem láthatja, ahogy a huszonéves fiai elkezdik a saját, önálló és felnőtt életüket az általuk szeretett nők oldalán. 

Galambos Lajos és lánya
Lajcsi és a büszkesége, az egyetlen lánya, Galambos Boglárka (Fotó: Máté Krisztián)

Mindezek ellenére Galambos Lajos gyermekei hűségesen és a szívük minden szeretetével várják haza az édesapjukat, akinek valószínűleg soha nem fogják felróni azt, hogy sok mindenről lemaradt. A Galambos család ugyanis összetartó família, akik a bajban sem engedik el egymás kezét. Persze, ez sem enyhíti majd a Lajcsi szívében lévő szomorúságot... 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715094910
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715094910
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715094910
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715094910
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715094910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715094910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715094910
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria