járműgyártás

Ennél a cégnél ezer évig kellene dolgoznia, hogy annyit keressen, mint a főnöke

2024.04.26.

Mutatjuk, hol milyen óriási a bérszakadék.

 

Kis túlzással még az egyiptomi fáraók idején sem volt olyan széles a szakadék a társadalmi piramis teteje és alapja között, mint ma. A világ egyik legnagyobb autógyártója, a 16 márkát uraló autókonszern a napokban tartotta éves közgyűlését. Itt jóváhagyták a vezérigazgató, Carlos Tavares díjazását, ami éves szinten 36 és fél millió eurót jelent.

A bérszakadék óriási. "Egy olyan társaságnál, ahol a takarékosság volna az egyik fő szempont és ahol a bértárgyalások mindig rendkívül nehezek, ahol küzdeni kell azért, hogy havonta 10 erós béremelést kapjanak a munkavállalók, döbbenetes ilyen szintű fizetést látni" - mondta Benoit Vernier, a Stellantis Központi Szakszervezetének küldöttje Franciaországban.

Ellenben azok, akik támogatják ennek a sztratoszferikus jövedelmenk a legitimitását, emlékeztetnek arra, hogy a Stellantis az elmúlt évet rekord 18 milliárd eurós nyereséggel zárta.

Ehhez hozzájárul az is, hogy alacsonyan tartják a béreket, áthelyezik a termelést alacsonyabb munkaerőköltségekkel rendelkező országokba és minimalizálják a foglalkoztatottak számát az automatizálás révén.

Tehát a munkavállalók nem részesülnek előnyökben ebből a nyereségből. Egy átlagos munkásnak a Stellantisnál 1000, igen, ezer évig kellene dolgoznia, hogy elérje a vezérigazgató jelenlegi fizetési szintjét.

Forrás: lindipendente.online

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három....
2024.05.09
Rosszul lett egy utas az Austrian Airlines osztrák légitársaság Bécs felé tartó járatán.....
2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....