Magyar Péter lemondásra szólította fel Pintér Sándort a tüntetésén

PAP 2065
„Védjük meg a gyermekeinket! Vállalják a politikai felelősséget!” címmel szervezett tüntetést péntek estére a Belügyminisztérium elé Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke.

20.29: Megnyitották a forgalmat a Széchenyi István térnél, szinte teljesen kiürült a tüntetés helyszíne.

20.15: Lassan ürül a Belügyminisztérium előtti terület, a zenét lekapcsolták, a fáklyákat eloltották, de a tüntetők egy csoportja még a helyszínen van, ahogy Magyar Péter is.

19.54: A tüntetők jelentős része továbbra is a Belügyminisztériumnál van, a hangulat békés, zene szól, fáklyák égnek.

19.36: A tüntetők egy része fáklyákkal vonul a József Attila utcában, és azt skandálja, hogy „Orbán, takarodj!”

19.30: Magyar Péter végül bejelentette, hogy június 8-án, a választás előestéjén a rendszerváltás utáni legnagyobb politikai demonstrációt tartanák meg.

„Nem félünk” – skandálták a tüntetők, majd fáklyákat gyújtottak, és egy kék zsinórt húztak a Belügyminisztérium épülete mentén, amelynek a végét jelképesen odaadnák Pintér Sándornak, hogy hallja meg az áldozatokat.

19.26: Magyar Péter a Megafonnak azt üzente, hogy a gyermekvédelmi rendszer rogyadozó építménye nem airsoftpálya, hanem sokaknak a mindennapok kőkemény valósága, nekik segítenek, értük is dolgozik közösen a Tisza Párt emberek millióival, hogy lépésről lépésre, tégláról téglára visszavegyék Magyarországot.

Minden áradás az első esőcseppel kezdődik, kedves barátaim, a tavaszi szél Tiszát áraszt

– mondta a Tisza Párt alelnöke, aki egyúttal azt is ígérte, ha bizalmat kapnak, nem korrupt, nyelveket nem beszélő, de ereszen jól mászó drogos politikusokat küldenek az Európai Parlamentbe, hanem olyan hazafiakat, akik sok nyelven beszélnek és a világ legjobb egyetemein végeztek. Magyar Péter azt üzente Orbán Viktornak és Gyurcsány Ferencnek, akiket vitázni hívott, hogy nem szeret galambokkal sakkozni, de bevállalja a vitát Deutsch Tamással és Dobrev Klárával, ha végre behívják élő adásba a köztelevízióba.

„A választás másnapján a propagandaminisztériumot kidobjuk abból a csodálatos épületből, és ott lesz az egészségügyi vagy az oktatási minisztérium” – folytatta beszédét Magyar Péter, és hangsúlyozta, minden magyar ember békepárti, senki nem akar háborút. „Hiszünk Szent Pál tanításában, »ha szeretet nincs bennem, mit sem érek«, az országnak pedig szeretetre és árkok betemetésére van szüksége.”

Úgy látja, hogy háborúpárti a kormány, harckocsi- és lőszergyárat építenek, vadászgépeket vesznek, Csádba küldhetnek katonákat. A Tisza Párt alelnöke a kormányfőről megjegyezte, „láttuk, berúgta a kampányt egy zárt magtárban a bátor harcos, aki nem mer a választói a szemébe nézni. A győri utcák olyanok voltak, mintha kijárási tilalom lenne, ott sétált a bátor”.

Orbán Viktor korábban arról beszélt, Brüsszelben véleményterror van, de Magyarországon bárki bármit mondhat, „mondta ezt egy héttel azután, hogy Tarr Zoltán református lelkészt két nappal a Kossuth téren elmondott beszéde után kirúgták az állami munkahelyéről, másokat is kirúgtak, akik segítenek a Tisza Pártnak.

19.06: Magyar Péter hangsúlyozta, Pintér Sándor belügyminiszter felelős minden gyermekért, rátolták ezt a feladatot az egészségüggyel és az oktatással együtt. Magyar Péter szerint ez így sok, nem képes ellátni a feladatát, a miniszter pedig akkor jár el felelősen, ha azonnali hatállyal lemond.

Eljárt az idő önök és a szemfényvesztés fölött, már senki sem veszi be a maszatolást. Miniszter úr, vége, le kell tenni a lantot, nyugdíjba kell menni, el kell menni az unokákkal foglalkozni

– mondta Magyar Péter, azt ígérve, ha a választóktól felhatalmazást kapnak, felszámolják a gyermekvédelmi rendszer hibáit, béremelést is ígért. Szerinte a kormány részéről hetedszerre is belerúgtak a bicskei áldozatokba, amikor pénteken nyilvánosságra hozták a kártérítés részleteit. Magyar Péter közölte, ilyen kormánynak nincs maradása, távozniuk kell.

19.00: Donáth Anna, a Momentum elnöke is részt vesz. A politikus a Facebook-oldalán írt arról, hogy még mindig nem kaptak választ arra, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre, és még mindig nem kértek bocsánatot a bicskei áldozatokról.

Még mindig nem látjuk jelét annak, hogy a kormány komolyan venné a gyermekvédelmet

– írja, hozzátéve, hogy Magyar Péter pénteki tüntetése éppen erről szól, hogy senki ne felejtse el a bicskei áldozatokat és a gyermekvédelem ügyét. „Ahogy ígértem, bárki szervez a gyermekek védelme ügyében kiállást vagy demonstrációt, én mindig ott leszek.”

18.55: Magyar Péter úgy látja, a szükséges szakmai felkészítés mellett elsősorban figyelemre van szükség. A miniszterelnök 2017-ben azt mondta, hamarosan utolérjük Ausztriát. a Tisza Párt alelnöke szerint egy valamiben már el is száguldottunk mellette: az emberkereskedelem áldozatainak számában. Magyar Péter azt javasolta Orbán Viktornak, kicsiben kezdjék, először próbálják visszaelőzni Romániát, és érjék el, hogy a magyar iskolákban és kórházakban legyen szappan, WC-papír és fertőtlenítőszer. Bohócnak nevezte Menczer Tamást és Deutsch Tamást is, akik azt mondták, hogy Brüsszelből a baj jön. Azt javasolta nekik, kérdezzék meg „a nemzet vejét, jön-e onnan más is? Van-e pénz lóvéra?”.

Ellopták

– skandálták a tüntetők, amire Magyar Péter azt válaszolta, hogy előfordulhat.

18.48: Magyar Péter feltette a kérdést:

Mit tettek a nagyurak, ha csak az ő Facebook-posztja után történt kihallgatás egy speciális gyermekotthonban történtek ügyében?

A politikus mondaná, hogy minden bántalmazott gyermekért posztolna egyet, de nem ez a hatékony megoldás, érdemi lépésekre és zéró toleranciára lenne szükség a pedofilügyekben, valamint képzett rendőri egység felállítására. A szerdán bejelentett gyermekvédelmi csomag minden elemével egyetértenek, de szerinte az nem megoldást jelent, hanem a valódi kezelés megúszását. A szigorításokat üdvözlendőnek nevezte, még akkor is, ha azok kapkodóak.

Magyar Péter úgy gondolja, a kormány most megpróbálja a pedofilügyekért rátolni a felelősséget a bíróságokra, pedig szerinte az igazán gyenge láncszem a súlyosan alulfinanszírozott gyermekvédelem. Hangsúlyozta, már ma lépni kell, most is csak bírósági szigorításra futotta, pedig a büntetések szigorítása nem bír visszatartó erővel, a lebukás kockázata viszont igen. Kocsis Mátét, a törvényjavaslat beterjesztőjét bohócnak nevezte. Kifejtette, nem volt következménye azoknak az aggasztó híreknek, amelyek 2010 elején jutottak el Balog Zoltánhoz a bicskei ügyben.

18.36: „Jó reggelt, miniszter úr” – kezdte Pintér Sándor belügyminiszternek szánt beszédét Magyar Péter, aki szerint ma Magyarországon olyan kormány van, amely családbarátnak, kereszténynek, gyerekbarátnak, békepártinak, vidékpártinak hazudja magát. Magyar Péter úgy látja, pont az ellenkezője igaz, hazudnak reggel, hazudnak este, hazudnak minden hullámhosszon, a kormány semmibe veszi a gyermekeket és háborút szít magyar és magyar között.

A kormány tagjai odáig nem jutottak el két és fél hónap alatt, hogy bocsánatot kérjenek a bicskei áldozatoktól. Magyar Péter elmondta, katolikus iskolába járt, a kereszténység egyik alapja a megbocsátás, de ez csak bocsánatkéréssel lehetséges, ők már többször bocsánatot kértek Orbán Viktor helyett. Magyar Péter elmondta, két eset lehetséges:

Orbán Viktor bocsánatot kér és vállalják a felelősséget, vagy azonnal távozik és viszi magával az összes felelőst.

„Mondjon le” – skandálták a tüntetők.

18.30: Nagy Ervin Szilágyi Kittit szólította színpadra, aki az unokahúga, a Civil Bázis elnökségi tagja, gyermekpedagógus óvó néni. Szilágyi Kitti elmondta, azért állnak itt, mert most is gyermekeket bántanak, a gyermekvédelmi rendszert kizsigerelték, a kormány képtelen megvédeni a gyerekeket. A gyermekvédelmi javaslatukat már bizottsági szinten lesöpörték a parlamentben. A gyermekpedagógus szerint elsődleges feladata lenne a kormánynak, hogy védelmet biztosítson a gyermekeknek. Arra hívta fel a figyelmet, hogy sokan a gyermekotthonokon kívül is traumákkal szembesülnek.

A magyar kormány megbukott

– jelentette ki Szilágyi Kitti, hozzátéve, a kormány nem képes és nem is akarja megvédeni a gyermekeket, a kormány módszere a büntetés és az ellenőrzés, de ez nem egyenlő a gyermekvédelemmel. Végül arra buzdított mindenkit, hogy szombaton is jöjjenek tüntetni.

18.24: Magyar Péter boldog névnapot kívánt Nagy Ervinnek. A színész elmondta, jó látni, hogy árad a Tisza. Arról is beszélt, hogy az áldozatokért a kormány semmit nem tett.

Elegünk van

– skandálták a tüntetők. Nagy Ervin családapaként sokat gondol arra, hogy hányan nőttek fel anya, apa nélkül, ők a magyar államra számíthatnának, de ez nincs így. Azt ígérte, hogy a Tisza Párt minden család nélküli gyermeket megvéd. Nagy Ervin szerint míg a kormány teketóriázik, vannak olyan civilek, akik a valós megoldásokon dolgoznak. Azt üzente a Karmelitába, hogy szégyelljék magukat.

18.16: Nagy Ervin azt kérte a tüntetőktől, hogy énekeljék el együtt a Szózatot.

18.13: Lukácsi Katalin néhány méterre a tüntetéstől gyűjt ajánlásokat Juhász Péter belvárosi polgármesterjelölti indulásához egy standnál.

18.08: Magyar Péter is megérkezett a helyszínre. Itt az a nemzeti színűre festett teherautó, amivel járja az országot, arról mond beszédet a Tisza Párt alelnöke.

18.01: A tüntetés hivatalos kezdésének időpontjában még érkeznek a demonstrálók a helyszínre, ahol sátrat és ajánlásgyűjtő pultot is felállítottak.

A tüntetés leírása alapján követelik „a valódi gyermekvédelmi reformot, a gyermekvédelem finanszírozásának jelentős megemelését. Követeljük a szörnyűségeket eltussoló intézményvezetők felelősségre vonását, és a politikai felelősök, Pintér Sándor belügyminiszter lemondását és a kormány távozását”.

Magyar Péter először március 15-én tartott zászlóbontó demonstrációt, majd március 26-án hívta utcára az embereket, legutóbb pedig április 6-ára szervezett tüntetést a Kossuth Lajos térre.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)