Napi tény: Ezért ne sima csapvízzel készítsük a kávét

Szakértők hívják fel a figyelmet a meglepő tényre.

Az otthoni kávé nem olyan finom, mint egy kávézóban? Ezt nem csak a kávéfajta, hanem a vízválasztás is okozhatja. A myHOMEBOOK szakértőket kérdezett meg azzal kapcsolatban, hogy melyik víz a legjobb a kávé tökéletes ízének elnyeréséhez.

A legtöbben csapvizet használnak kávéfőzéshez, ami nem feltétlenül rossz, azonban nem a legideálisabb, ugyanis a csapvíz ritkán rendelkezik megfelelő keménységgel és pH-értékkel, holott mindkettő alapvető a kávé testes ízének eléréséhez.

Ha csapvizet használunk

Nagyon lágy víz esetén savanykásabb, nagyon kemény esetén pedig keserűbb íze lesz kedvelt italunknak. Ehhez jön még a vízben található mész, amely dohos ízt ad neki.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Akkor melyiket?

A kávészakértők azt javasolják, hogy az ital elkészítéséhez friss, oxigéndús vizet használjunk, melynek keménysége 3 és 6 °dH között van, tehát lágy, pH-értéke pedig 6,5-7,5 között található, azaz semleges.

Ezt használjuk helyette

A legjobb, ha a csapvizet megszűrjük, ami nem csak a sötét italra lesz jó hatással, hanem a kávéfőzőre is, hiszen a szerkezet kevésbé fog vízkövesedni. Emellett a kávét mindig friss vízzel főzzük.

2024. április 26. 17:22
Kanadában letartóztattak három indiai állampolgárt egy szikh vezető meggyilkolása ügyében
A kanadai rendőrség pénteken letartóztatott három indiai állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt a ...
Súlyos vadászbaleset: Megölt egy embert a rosszul elsütött fegyver
A férfi 44 éves volt.
Halálos kimenetelű lőfegyveres incidens történt az éjszaka Párizs közelében
Halálos kimenetelű lőfegyveres incidens történt péntek éjszaka a Párizshoz közeli Seine-Saint-Denis megyében: egy em...
Vonatbaleset Nyírbogátnál, 70 embert kellett elszállítani a helyszínről
Egy autóval ütközött a szerelvény.
Nagy volt a baj Paksnál, közleményt adott ki a katasztrófavédelem
Nagyjából 600 négyzetmétert érintett.
Többszörösen díjazott Budapest V. kerülete, óriási elismerésben részesült a Belváros
Az V. kerülete tavaly két kategóriában bizonyult a legjobbnak, idén pedig újabb két elismerésben részesült. Szentgyö...
Ördög Nóra különleges napot ünnepelt
Megmutatta követőinek, hova vitte gyermekeit.
Rengeteg dokumentum és hanganyag került a Magyar Nemzethez Karácsony kampányáról
Számos kompromittáló részletet tartalmazó információs csomagot juttattak el a Mediaworkshöz, vélhetően a főpolgármes...
Szijjártó: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből
Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk az európai "liberális mainstream" által gerjesztett háborús őrületből - j...
Exkluzív interjút adott Ada, az első virtuális magyar műsorvezető - videóval
Exkluzív interjút adott a Tények Plusznak Bíró Ada, az első virtuális magyar műsorvezető. Médiatörténelmi pillanatró...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.