Szoboszlai

Újabb mélyütés a Liverpoolnak, Szoboszlaiékat világsztár gúnyolta ki

SK

Létrehozva: 2024.04.26.

Csupa rossz hírt kaptak Liverpoolban csütörtök este, ráadásul még egy tejfölösszájú tini is gúnyt űzött Szoboszlai Dominik csapatából.

Nem nőttek csütörtök este a Liverpool focicsapatának bajnoki esélyi. Persze Szoboszlai Dominik együttese áprilisi formájával magának kereste a bajt, a hónapban négy meccséből csak egyet tudott megnyerni a Premier League-ben, kétszer pedig kikapott. Már csak abban bízhatnak, hogy a Manchester City és az Arsenal is ront annyit, hogy a Pool ölébe hulljon az aranyérem. Igaz, ehhez a Vörösöknek is óriásit kellene fejlődniük.

Nos, a Manchester City csütörtök este jelezte, nagyon is komolyan veszi a bajnokság hátralévő fordulóit. A bajnoki címvédő idegenben ütötte ki 4-0-ra a Brighton, letaszítva ezzel Szoboszlaiékat a tabellán a harmadik helyre. A City jelenleg úgy előzi meg kettő ponttal a Poolt, hogy egy meccsel kevesebbet is játszott riválisánál.

Igaz, Pep Guardiola menedzser szerint még ők is kerülhetnek hullámvölgybe a szezon végén, de tesznek róla, hogy ez ne történjen meg - írja a Magyar Nemzet

Szoboszlai cskanem négy hét után tért vissza a Liverpoolba, nem is akárhogyan!
Szoboszlaiék pocsék formában kerültek a szezon hajrájára Fotó: Visionhaus

Liverpoolban emellett a sportvilág új sztárja is gúnyolódott a helyi csapaton - írja az Origo. A darts-vb legutóbbi ezüstérmese, a 17 éves Luke Littler éppen a városban vett részt versenyen. A fiú közismerten nagy futballrajongó, azonbelül is a Liverpool riválisát, a Manchester Unitedet imádja. Tegnap pedig a bemutatásánál az ujjaival egy 2-est és egy 0-t formált, utalva ezzel a szerdai, Everton-Liverpool (2-0) meccsre.

Íme a bevonulás videón:

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715100610
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715100610
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715100610
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715100610
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715100610
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715100610
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715100610
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk