Életvédelmi konferenciát tartottak Kárpátalján

Életvédelmi szemináriumot rendeztek a Munkácsi járáshoz tartozó Pósaházán a munkácsi egyházmegye, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága és a Család és Élet Egyesület közös szervezésében, püspökök, papok, orvosok, pszichológusok, életvédők, érdeklődők részvételével. A közel 100 résztvevő, akik Ukrajna különböző részeiről érkeztek, színvonalas előadásokat hallhattak a megfogant élet értékéről és védelméről, a krízisbe került várandós anyák gondozásáról, valamint az abortuszon átesett nők lelki gondozásáról.

A konferencia első napján Lucsok Miklós OP munkácsi megyéspüspök mutatott be szentmisét.Prédikációjában a munkácsi egyházmegye főpásztora az életről való gondoskodás kapcsán különösen két szempontra mutatott rá: Istennek, az élet forrásának gondoskodására, aki az életadásban odáig elment, hogy emberré, majd kenyérré vált számunkra. A másik szempont az élettel való törődés, ami az önmagunkkal való törődéssel kezdődik, amelyben kapcsolatot teremtünk Istennel, aki maga a megtestesült Szeretet.

A második napon Ligy Payyappilly SJSM nővér a lelki, szellemi hadviselésről beszélt. Hangsúlyozta, hogy az Úr nem teremt olyat, aki nem szép; mindenki egyedi, Isten teremtménye, mint egy kézimunka, ezért Isten számára mindenki szeretett és értékes. Az Efezusi levél szavainak gyakorlására buzdított: „Öltsétek fel Isten fegyverzetét” (Ef 6, 11).

Samborska Henya, az „Emberi Méltóságért” Alapítvány vezetője az abortusz válságán áteső személlyel való megfelelő kommunikációról tartott előadást. Fontos statisztikai adatokat is közölt, és rámutatott a fájdalmas valóságra: egy egész országnyi kisbabát öltek meg az utóbbi évtizedekben Ukrajnában – ennek katasztrofális következményei mára már nyilvánvalóak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ma az egész világon Ukrajnában a legalacsonyabb a születések arányszáma.

A szeminárium harmadik napja a jövő generációját helyezte a figyelem központjába. Poperecsna Olena üzletasszony, életvédő önkéntes az iskolásokkal és a tinédzserekkel kapcsolatos tapasztalatairól beszélt, valamint arról, hogyan lehet hatékonyan használni a közösségi hálót és az internetet az élet üzenetének hatékony közvetítésére.

A közös imádság, a szentmisék, a szentségimádás lélekben is megerősítették a résztvevőket. A vasárnapi szentmise keretén belül került sor a lelki örökbefogadásra. A kurzus résztvevői ígéretet tettek, hogy kilenc hónapon át imádkoznak egy abortusz által halállal fenyegetett gyermek életéért, és szüleiért, valamint azért, hogy születése után szeretetben, családi kötelékben nőhessen fel. Az életvédelmi konferenciát sok ima kísérte, hiszen az életvédő szolgálat lelki harc, amelyet leginkább lelki fegyverekkel vívnak.

Még ha véget is ér az orosz agresszió, lesz béke Ukrajnában?

– tette fel a kérdést Radoslaw Zmitrovicz püspök, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke. A főpásztor egy nő történetét is elmondta, akinek a fiát meggyilkolták. Az asszony a haraggal és gyűlölettel folytatott küzdelmében végül rájött, hogy ő maga is megölt egy gyermeket: meg nem született gyermekét. Elfogadva Isten bocsánatát önmaga számára, végül képes volt megbocsátani a gyilkosnak.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre