Hiába pofozták ki a Tesla önvezető módját, így is történnek gyanúsan hozzá köthető balesetek, vizsgálódik az amerikai hatóság

2024. április 26. – 17:34

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok autófelügyeleti hatósága (National Highway Traffic Safety Administration – NHTSA) vizsgálja, hogy a Tesla eleget javított-e az Autopilot nevű, félig önvezető funkción, amikor decemberben szinte az összes forgalomban lévő autóját visszahívta – írja a Reuters.

Fontos megjegyezni, hogy ez nem az a fajta visszahívás, amikor a gyártó visszavásárolja a saját termékeit a vásárlóktól, valójában egy nagy szoftverfrissítésről volt szó, amit az autók a garázsban vagy az utcán állva is megkaptak.

Az NHTSA akkor azért utasította erre a céget, mert a közel háromévnyi vizsgálatuk alapján az Autopilot nem volt biztonságos, és pénteken további aggályokat hoztak nyilvánosságra.

Az Autopilot egy olyan összetett rendszer, amit ha a sofőr bekapcsol, akkor követi az előtte haladó autót, sávot és sebességet tart, de szükség van az ember figyelmére is, ugyanis több olyan halálos baleset is történt az USA-ban, amiért az NHTSA szerint az Autopilot volt felelős – már a szoftverfrissítés után is.

Az egyik probléma szerintük a rendszer neve, ami azt a tévképzetet keltheti a sofőrökben, hogy egy teljesen önműködő robotpilótáról van szó. Emellett aggályosnak tartják, hogy túl könnyű bekapcsolni, és nem jelez kellő mértékben, ha az autó úgy érzi, a sofőr nem reagál semmire. Az említett balesetek mögött a hatóság szerint az állhatott, hogy a sofőrök bekapcsolták az Autopilotot, majd egyáltalán nem figyeltek az útra.

A Tesla nem ért egyet az NHTSA véleményével, de decemberben és az elmúlt hónapokban több olyan frissítést is kiküldtek az autókba, amik szerintük javít a hatóság által említett sajátosságokon.

Nagyobbá és látványosabbá tették a sofőrnek szóló vészjelzéseket, és az Autopilot már kikapcsol, ha a sofőr semmire nem reagál. Ha valaki nem megfelelően használja a rendszert, akkor a Tesla egy hétre letilthatja azt az autójában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!