Eladta 6 éves gyermekét egy család

8000 lejt, azaz mintegy 600 ezer forintot kaphattak érte.

A hatóságok nyomozást indítottak Romániában, miután állítólag egy kisfiút eladtak szülei egy német családnak – számolt be a megdöbbentő esetről pénteken a Maszol.

A gyermeket feltehetően április elején, hamis papírokkal csempészték ki az országból, aki jelenleg a német hatóságok őrizetében van és jó egészségnek örvend. A román állam eközben mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiút minél hamarabb visszahozhassák az országba.

A gyermek édesapja alkoholista, édesanyja pedig súlyos mentális betegségekkel küzd, akiknek már korábban is meggyűlt a bajuk a rendőrséggel, egyebek között családi erőszak miatt.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A hatóságok a gyermek hollétéről nem árultak el többet, azonban a nyomozásban résztvevő források szerint a szülők 8000 lejt kaptak fiukért. Ezt az információt azonban még nem erősítette meg a rendőrség.

Az ügyön jelenleg a szervezett bűnözés és terrorizmus-ellenes ügyészség dolgozik. Az áldozat Romániában maradt két testvérét, egy 8 éves kislányt és egy 2 éves kisfiút nevelőszülők gondjaira bízták. A két kicsi jelenleg pszichológiai kivizsgálásokon vesz részt, akikre további orvosi vizsgálatok is várnak.

2024. április 26. 16:45
Ön fél a mesterséges intelligenciától? Most szavazhat
A FOBO, azaz a feleslegessé válástól való félelem egy évek óta létező jelenség, amit ma már gyakran használnak a mes...
Porig égett egy kamion az M1-esen, videó érkezett a pusztító lángokról
Több kilométeres torlódás alakult ki.
Meghalt egy fiatal Csehinél, lesújtó fotók érkeztek a helyszínről
Az autó lesodródott az útról és a fák közé csapódott.
Ágyékon talált a labda egy 11 éves gyereket, belehalt - Videóval
A kisfiú barátai előtt esett össze a pályán, akik az igyekezetük ellenére már nem tudták megmenteni.
Belehalt a hot dog evésbe egy 4 éves
Valóra vált minden szülő legnagyobb rémálma.
Nyüszítést hallottak egy parkoló kocsiból, potyautasra bukkantak a motortérben
Közel 2000 kilométert utazott a sofőr tudta nélkül.
Mangalica eperrel? Miért ne?
Mangalica eperrel. Rebarbara desszert. Hájas tészta szilvával, ahogy a nagymama szakácskönyvében le van írva. Tányér...
Miért vagy óriáscsecsemő?
Asztronautának öltözött Szabó Ádám, óriáscsecsemőként tündökölt Oszvald Marika. Felbolydult a Zsákbamacska stúdiója....
Szó szerint befürdött két rendőr, elakadt a homokban szolgálati kocsi - Videó
Megpróbáltatásaikon jól szórakoztak az arra járók.
A nap, ami megváltoztatta az életem
Feküdt az ágyon és arra gondolt, hogy semmire nem lesz már képes, soha többé. Élsportoló volt, majd egy hirtelen moz...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.