Gazdaság

Hosszú kitérővel jön a Wizz Air az Emirátusokból

Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Wizz Air Abu-Dzabiból és Dubajból közlekedő járata napok óta a ciprusi Lárnaka repülőterén áll meg tankolni és személyzetet cserélni – írja az Utazómajom hozzátéve, hogy a Budapestről induló járatok nem kerülik ki az iraki légteret, csak a visszafelé tartók.

A lapnak nyilatkozó hétfői utasok állították: azt a tájékoztatást kapták, hogy a nagy szembeszél miatt nem lenne elég a kerozin hazarepülni, ezért kell leszállni Cipruson.

A Wizz Air a lap megkeresésére közleménnyel válaszolt. Ebben a következőket írták:

„Annak érdekében, hogy a Wizz Air a közel-keleti térséget érintő háborús helyzetben is fenn tudja tartani biztonságos működését, egyes járatok a szokásostól eltérő útvonalon repülnek. Ennek következtében egyes útvonalak repülési ideje megnövekedhet. A megnövekedett menetidő miatt bizonyos esetekben – például egyes Abu-Dzabiba és Dubajba tartó járatoknál – a személyzet szigorúan szabályozott munkaidejének betartása miatt a repülőgépeknek meg kell szakítaniuk az utat Lárnakában, ahol friss, kipihent személyzet veszi át a szolgálatot. Az érintett utasokat természetesen előzetesen tájékoztatja a légitársaság a szükséges kitérőről és a megnövekedett menetidőről. A Wizz Air számára továbbra is utasai, személyzete és repülőgépei biztonsága a legfontosabb.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik