Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Nadal: „Meg lennék lepve, ha győzni tudnék szombaton, a Garrosról Róma után döntök”

Kálmán Laci

Frissítve 26/04/2024 - 17:11 GMT+2

Rafael Nadal sima győzelemmel kezdett Madridban, ugyanis 6:1, 6:0 arányban verte a 16 éves Ben Shelton-hasonmás Darwin Blanchet. A 14-szeres Roland Garros-bajnok spanyol nyilatkozatai ugyanakkor nem a duzzadó önbizalmáról árulkodnak, pontosan tudja, hogy a komoly tesztek csak ezután következnek. Közben Amelie Mauresmo is megszólalt Rafa esetleges RG-kiemelésével kapcsolatban.

Rafael Nadal, Madrid 2024

Fotó: Getty Images

Nagy erőkkel drukkolunk neki, ahogy nyilván magunknak is.
Ezt Amelie Mauresmo, a Roland Garros versenyigazgatója mondta, még azelőtt, hogy Rafael Nadal pályára lépett volna Darwin Blanch ellen. Nem véletlenül, hisz a Garros szervezői számára is rendkívül fontos lenne, hogy a 14-szeres bajnok elinduljon Párizsban, és versenyképes legyen a legjobbak ellen is.
„Figyeljük, mi történik vele a pályán, és kapcsolatban vagyunk a csapatával is. Ha bármilyen kérése lesz az esetleges búcsúval kapcsolatban, mi azt a legmesszebbmenőkig figyelembe vesszük.”
Nadal legutóbb 2022-ben játszott a Garroson, ahol a döntőben 6:3, 6:3, 6:0 arányban verte Casper Ruudot. Ez volt a 14. döntője Párizsban, és ahogy előtte mindig, az ellenfele ezúttal is tehetetlen volt vele szemben.
Elmondta már többször, hogy tulajdonképpen egész karrierje során fájdalmak közt játszott, két évvel ezelőtt azonban a korábbiakhoz képest is extra nehéz dolga volt. A két hét során többször is fájdalomcsillapító injekciókat kapott.
„Extrém körülmények között voltam csak képes teniszezni. Injekciókat kaptam a lábfejembe, hogy valamennyire legalább csökkenjen a fájdalom” – mondta Rafa a 2022-es döntő után. „Érzéstelenítőt kaptam az idegekbe, így tulajdonképpen nem éreztem a lábfejem. Ez persze komoly kockázat, hisz nem érzed úgy a lábad, az újabb sérüléshez vezethet, például a bokában.”
picture

Rafael Nadal

Fotó: Getty Images

„De persze a Roland Garros az a Roland Garros, Mindenki tudja, mennyit jelent ez a torna nekem, úgyhogy meg akartam próbálni, esélyt akartam adni magamnak.”
Ahogy 2022-ben, Nadal ezúttal is esélyt akar adni magának, a felevezető tornákat is ennek az esélynek rendeli alá. A legfontosabb, hogy megőrizze a relatív egészségét és a játékra való alkalmasságát Párizsra.
„Nem tudom, mit hoznak a következő hetek, de mindent megteszek azért, hogy pályára léphessek Párizsban” – mondta Nadal a Blanch elleni meccs előtt. "Ha nem lesz lehetséges, akkor nem lesz lehetséges."
Ha olyan állapotban érkezek a Garrosra, ahogy most érzem magam, akkor nem fogok játszani.
"És ha nem tudok pályára lépni életem legfontosabb tornáján, akkor sem állok meg, vannak ugyanis más céljaim is, például az olimpia.”
„Versenyző vagyok. Úgyhogy számomra nehéz elképzelni, hogy úgy játsszak, hogy nem vagyok képes beleadni mindent. A győzelmeken kívül azt élveztem a legjobban a pályafutásom során, amikor harcoltam. Mindig is azzal az érzéssel akartam lejönni a pályáról, hogy mindent megtettem. Ritkán fordult csak elő, hogy ez nem történt meg.”
Nadal Barcelonában tért vissza, miután hónapokig nem játszott tétmeccset a műtött csípőjénél történt apró izomszakadás, valamint az adogatását akadályozó hasfalsérülése miatt. A Blanch elleni győzelem után beszélt arról, hogy bár minden erejével azon van, hogy a maximumot nyújtsa a pályán, a teste néha akadályozza őt.
picture

Rafael Nadal

Fotó: Getty Images

„Próbálok 100 százalékon játszani, de a testem erre nem képes minden nap. Néha 40-et tudok nyújtani, máskor 60-at vagy 70-et. Ha képes vagyok emelni a százalékokon napról-napra, hétről-hétre, akkor sok minden megtörténhet a jövőben. Ha nem, akkor ennek nem nagyon van értelme.”
Pontosan tudja, hogy az igazi teszt még csak most következik, hisz következő ellenfele az az Alex de Minaur lesz, aki Barcelonában legyőzte őt.
„Továbbra is tartom, hogy Róma után fogom eldönteni, hogy játszom-e Párizsban. De most még két napig biztosan Madridban vagyunk, ez egyfajta ajándék, örülök, hogy ismét pályára léphetek.”
Meg lennék lepve, ha nyerni tudnék szombaton.
„Az előző meccsünkön csak egy szetten át voltam versenyképes. Alex egy kemény ellenfél, ellene mindig eggyel több ütésre van szükség. Igyekszem előrelépni; de három héttel ezelőtt még abban sem voltam biztos, hogy képes leszek tétmeccset játszani. Benne vagyok egy folyamatban, amelynek része a győzelem és a vereség is. Ami nehéz, hogy beleadjak mindent, ugyanakkor óvatos is legyek.”
A múlt héten írtunk arról, hogy többen felvetették Nadal esetleges kiemelésének lehetőségét a Garroson. Titeket is kértünk, mondjátok el véleményeteket a kérdésben, a szavazataitokat ezúton is köszönjük.
picture

Rafael Nadal

Fotó: EFE

Mivel a döntés a szervezők kezében van, Mauresmo most beszélt arról is, mi az álláspontjuk az ügyben.
„Ez a kérdés egyelőre nem téma” – mondta Mauresmo. „Wimbledonban nagyon hosszú ideig éltek ezzel a lehetőséggel, amelynek voltak nyilvánvaló előnyei, ugyanakkor láthattuk a dolog negatív oldalát is.
Nadal kiemelése jelenleg nincs terítéken.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés