»
„Nem tettek meg mindent a biztonságos futamért" – szakembert kérdeztünk a ralibalesetről

„Nem tettek meg mindent a biztonságos futamért" – szakembert kérdeztünk a ralibalesetről

Már a tragédia előtt is látható volt az érintett szakaszon, hogy a nézők veszélyes helyen állnak, ezt az egyik versenyző belső kamerás felvétele is mutatja

Már a tragédia előtt is látható volt az érintett szakaszon, hogy a nézők veszélyes helyen állnak, ezt az egyik versenyző belső kamerás felvétele is mutatja

2024.04.26 16:26Módosítva: 2024.04.26 16:28

Mit lehetett volna másként csinálni, és mit kell a jövőben másként tenni, hogy ne ismétlődhessen meg az, ami az Esztergom–Nyerges ralin történt? Ezek a kérdések foglalkoztatják a ralistársadalmat az öt áldozatot követelő, március 24-i tömegszerencsétlenség óta. Lovasi József nyugalmazott rendőr alezredes lapunknak arról beszélt, szükséges lenne a hatóság bevonása, hogy amennyire lehet, csökkentsék a versenyekkel járó kockázatokat.

A viadal során egy raliautó csapódott a tiltott helyen álló nézők közé, a balesetben három férfi és egy nő életét vesztette még aznap, majd néhány nappal később az elhunyt anyuka 12 éves lánya is meghalt a kórházban. A rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja – halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

Lovasi – aki 1996 és 2001 között a Budapest Rally és a Salgó Rally biztosításában, illetve Forma–1-es futamokon is segédkezett – szerint az ő idejéhez képest a legfontosabb változás, hogy a rendőrséget kivonták a viadalok biztonsági vezetői feladatainak ellátásából.

A változás kétpólusú! Törvényt alkottak, amely szerint ezeket a rendezvényeket biztonsági cégeknek adták át 2001-től, kivétel maradt a Forma–1. A másik tényező, hogy nincs a nézőkben semmi visszatartó erő, ami az ő biztonságukat szavatolná – magyarázta Lovasi.

Lovasi József szerint változtatásokra van szükség a szervezésben

Lovasi József szerint változtatásokra van szükség a szervezésben

A tragédia kapcsán a szakember a szervezők felelősségére is kitért.

A látottak alapján a pályaszakasz nem lett biztonságosan kijelölve. A hosszú egyenes miatt beállított lassító előtt és után 15-20 m-re szalaggal négyzetes vagy háromszöges megoldással háromsoros szalagos zárást kellett volna elhelyezni. Ezt a kialakítást nem láttam a felvételeken. Az ilyen helyszínnél rendezőnek, biztonsági őrnek, és ha szükséges, rendőrnek is állni kellett volna, ezek közül egy mellényes őrt lehetett csak látni – folytatta Lovasi. – A szervezők és a biztonsági vezetők felelőssége, hogy nem tettek meg mindent a biztonságos futamért. A kezdés előtt a verseny főbírájának és a biztonsági szolgálat vezetőjének pályaellenőrzést kell tartani. Ha a területre a tiltás ellenére bementek a nézők, a versenyt a rend helyreállításáig le kellett volna állítani. A helyszín közelében egy őr nem őr, de jelezhette volna, hogy nem bír a nézőkkel, és azok nem veszik figyelembe a tiltott zónát és az ő szavait. A nézők, de főként a szülők felelőssége, hogy ilyen helyen állnak, kiteszik magukat és gyermekeiket ilyen szörnyű balesetnek. Ha ott nem tartózkodnak, akkor a kocsi kisodródik, esetleg felborul, de nem hal meg senki!

Lovasi szerint komoly változásokra van szükség.

Vissza kell adni a biztonsági vezetői feladatot a rendőrség erre alkalmas szakembereinek. A pályán a szakaszokat olyan helyen kell kijelölni, ahová a nézők ellenőrzött körülmények között léphetnek be. A versenyzőket fel kell készíteni előzetes útvonal-bejárással, ahol a figyelmüket fel kell hívni a veszélyes szakaszra, és kötelezni őket a célba érés után szóbeli tájékoztatásra, nem láttak-e olyan helyeket, ahol szükséges a beavatkozás – tette hozzá.

Ezt olvasta már?

Michelisz Gábor elmondta véleményét a két héttel ezelőtti ralibaleset kapcsán /Fotó: Fuszek Gábor
Technikai sportok

Michelisz Norbert a halálos ralibalesetről: „Szigorítani kell a rendezésen”

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourNoizzProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo
;