nb1.hu

„Fiatal vagyok, de ez elmúlik, úgyhogy most kell nyomni, mint az atom”

Interjú Baranyai Nimróddal.

Csapattársa súlyos sérülése is közrejátszott a csapatba kerülésében, a DVSC fiatalja pedig élt a lehetőséggel. Csapata játékstílusát kedveli, az idei szereplésükből viszont hiányolja a kiegyensúlyozottságot. A DVTK ellen első gólját szerző, 20 éves Baranyai Nimród már most is gondol arra, hogy nem lesz örökké fiatal, így a nyári szünetben sem tervez teljes leállást. Interjú.

A szezon folyamán fokozatosan beverekedted magad a csapatba, az utóbbi mérkőzéseken szinte kihagyhatatlan voltál a kezdőcsapatból. Te hogy látod, mivel érdemelted ki?
Nagyon örülök a rendszeres játéklehetőségnek, meccsről meccsre próbálom bizonyítani, hogy ott van a helyem a csapatban. Üröm az örömben, hogy Kusnyír Erik súlyos sérülése is kellett ahhoz, hogy megkapjam a lehetőséget, de úgy érzem, élni tudtam vele, mert amikor bekerültem, jó teljesítményt nyújtottam.

Az említett Kusnyír Erik nemrég volt hasonló helyzetben, mint most te: fiatalon kellett felvennie a felnőtt futball ritmusát. Adott neked valamilyen tanácsot, amikor a helyébe léptél?
Nem volt szó ilyenről. Sok sikert kívánt, drukkol nekem, ahogyan én is neki, hogy mihamarabb felépüljön és újra a csapat rendelkezésére tudjon állni.

A tavalyi bronzérem után idén kétféle Loki-szurkoló van. Az egyik folyamatában nézi a dolgokat, és mindenképpen kitartana Szrdjan Blagojevics mellett, de vannak, akik szerint a jelenlegi helyezés visszalépés a tavalyhoz képest. Szerinted melyik a helyes nézőpont?
Való igaz, hogy az eredmények alapján hullámzóbb a teljesítményünk, nyerünk két-három meccset, majd a következőt elveszítjük. Tavaly kölcsönben voltam a Mezőkövesdnél, de természetesen onnan is figyeltem a csapat mérkőzéseit. Akkor kiegyensúlyozottak tudtunk lenni, idén ez valóban nincs meg, amin javítani kell. A futball ilyen, minden csapat életében vannak és lesznek hullámvölgyek, ilyenkor egymást segítve, összetartva kell kilábalni ezekből.

A Loki játékát ezzel együtt is sokan dicsérik, mondván a csapatnak van stílusa, elképzelése és ezek mentén zajlik az építkezés. Te belülről hogy látod ezt?
Igen, a mesternek volt egy világos stratégiája, már az elején lefektette, mik az elképzelései és hogy mit vár el a csapattól. Azóta ebben a játékstílusban gondolkodunk, ezt gyakoroljuk edzéseken és a mérkőzéseken is ezt szeretnénk viszontlátni. Én személy szerint örülök, hogy kezdeményező stílusban futballozunk és törekszünk arra, hogy mi birtokoljuk a labdát. A védekezés nem kevésbé fontos, ugyanakkor a fő hangsúlyt arra fektetjük, hogy az aktuális ellenfelet hogyan tudjuk megbontani, amikor nálunk van a labda.

Nem az egyetlen fiatal játékos vagy a DVSC keretében, aki rendszeresen lehetőséget kap az NB I-ben. Milyen a sorsa a Lokiban a nagyokhoz felkerülő ifistáknak?
Ez így van, említhetném Vajda Botit vagy Tuboly Mátét is, akik hasonló cipőben járnak, de vannak még fiatalabbak, akik rendszeresen feljárnak a felnőttbe edzeni. Az edzőnk szereti a fiatal játékosokat, ami engem illet, jó kapcsolatban is vagyok vele. Törődik a fiatal játékosokkal, de megvannak az elvárásai. Elmondta, hogy edzésről edzésre teljesítenünk kell, folyamatosan fókuszban kell lenni, hogy a mérkőzésen is ott lehessünk a csapatban.

A Diósgyőr ellen megszerezted első NB I-es gólodat, a csapat viszont – az év egyik legjobb meccsén – 5-3-ra kikapott. Melyik érzés az erősebb ilyenkor egy fiatal játékosban?
Felemás. Nyilván nagyon örülök a gólomnak, hiszen minden fiatal játékos életében nagy dolog az első találat, de ez sajnos most nem párosult győzelemmel. Az mindenképpen pozitív, hogy 2-0-s hátrányból vissza tudtunk jönni, ha akkor, 2-2-nél mi tudunk betalálni, meglehetett volna a meccs. Ehelyett viszont mi kaptunk kettőt, amiből már nem tudtunk felállni. Ebből tanulni kell, mert nem ez volt az első olyan meccsünk, ahol az első 15-20 percben olyan helyzetbe sodortuk magunkat, hogy nekünk kellett futni az eredmény után.

A Fradi és a Paks kupadöntőbe jutásával nagy az esély arra, hogy a negyedik helyezés is nemzetközi kupás szereplést ér majd. Ti momentán 4 pontra vagytok ettől négy fordulóval a vége előtt. Szerinted oda tudtok érni? Elvárás ez a vezetőség felől?
Csapaton belül is az, amíg van esély a dobogóra, addig nem szeretnénk lejjebb adni a tavalyi harmadik helyből. Igaz, ez most messze van, így nincs mese, a hátralévő meccseken sorjában hozni kell a győzelmeket. Nem lesz egyszerű, hiszen nehéz a sorsolásunk. Az Újpest után megyünk a Fradihoz, majd játszunk még a Fehérvárral és a Puskással is. A legtöbb ellenfelünk az élmezőnyből jön, de én érzem az erőt magunkban ahhoz, hogy jól szerepeljünk ellenük.

Az Újpest tavasszal kétarcú, kellemetlen és kellemes meglepetés okozására is egyaránt képes. Te melyikre számítasz a hétvégén?
Mindig úgy kell készülni, hogy az adott ellenfél a legjobb arcát mutatja, hiszen azt is le kell tudni győzni. Nem lesz egyszerű mérkőzés. Néztem az Újpest MTK elleni meccsét, amelyen vezetésről kaptak ki. Nem szabad az eredményből kiindulni, hiszen volt alkalmuk megnyerni azt a mérkőzést. Készülünk belőlük és bízunk abban, hogy a legjobb formánkat tudjuk mutatni ellenük.

Megvannak-e már a személyes céljaid a jövő évre nézve – akár játékmennyiség, akár mutatók terén?
Ezen még nem nagyon gondolkodtam, még a most futó szezonra irányítom minden fókuszomat. De a célom állandó: minél többet játszani és gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot. Szeretnék minden téren fejlődni, a nyári pihenő alatt sem tervezek komolyabb leállást. A barátnőmmel tervezünk egy egyhetes nyaralást, ami csak a pihenésről és a kikapcsolódásról szól majd, de a holtszezon többi részében kondis és labdás edzéseket is szeretnék végezni. Fiatal vagyok, de ez elmúlik, úgyhogy most kell nyomni, mint az atom.

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC