Egy nagy külföldi bank felvásárlására tett ajánlatot az OTP

2024. április 26. – 16:23

Másolás

Vágólapra másolva

Ajánlatot tett egy külföldi bank megvásárlására az OTP csütörtökön – jelentette be Csányi Sándor, a bank vezérigazgatója a cég pénteki éves közgyűlésén. Ha elfogadják az ajánlatot, ez lesz az OTP történetének legnagyobb felvásárlása. A bankról csak annyit árultak el: az Európai Unión belül található – írja a Portfolio.

A közgyűlés után a Portfolio megpróbált rákérdezni Csányinál, hogy melyik országban terjeszkedne az OTP. Csányi elmondta: egy nagy német és egy nagy osztrák bankot is néztek, a lengyel bankpiacot pedig évek óta vizsgálják, de ott még nem tisztázott a devizahitelesek problémája. Az OTP nemrég vonult ki Romániából, Csányi szerint nem jó szájízzel. Ezekből arra lehet következtetni, hogy nem lengyel vagy román bankról van szó.

A felvásárláson kívül az OTP közgyűlésén kiderült, hogy a tavalyi 990 milliárd forintos adózott eredményből csak 150 milliárd forint osztalékot adnak ki a tulajdonosoknak, a többit megtartja magának a cég. Hogy miért? – tette fel a kérdést Csányi, majd ezután jelentette be, hogy külföldi bankot vásárolnának belőle.

A 150 milliárd forint részvényenként 535,7 forintos osztalékot jelent. Az OTP-nek viszont vannak saját részvényei is, az ezekre jutó osztalékot is kiadják a többi tulajdonosnak, akik így részvényenként 539,9 forintot kapnak.

A közgyűlés ezen kívül felhatalmazta az OTP vezetését, hogy legfeljebb 70 millió darabos állományig saját részvényeket vásároljon. Az OTP-nek ma 280 millió részvénye van, vagyis a cég potenciálisan ezek negyedét felvásárolhatja. (Ezt persze még az MNB-nek is jóvá kell hagynia). Egy ilyen sajátrészvény-felvásárlásra azért lehet szükség, mert ha az OTP megvesz egy másik bankot, akkor azt lehet, hogy saját részvényekkel kell majd kifizetnie.

A közgyűlésen szóba került, hogy hamarosan privatizálják az állami bankokat Ukrajnában az ukrán piacon ma is jelen lévő OTP pedig az ottani tőkéjéből az állami bankok közül is lehet, hogy megveszi valamelyiket, vagy valamelyik egy részét. Ezen kívül Üzbegisztánban is tovább terjeszkednének.

A külföldi bank megvásárlásának hírére 17 400 forintról 17 600 forint körülre ugrott az OTP részvényeinek tőzsdei árfolyama.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!