promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szombat hajnalban akár még fagyhat is, mutatjuk hol várható óriási zivatar napközben
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Érdemes magunknál tartani az esernyőt: szeszélyes időjárás várható a hétvége első felében.

Az elmúlt 10 nap hűvös és csapadékos időjárása bár nem volt túl kellemes, mégis pozitív hatással volt a növényekre, így például a napraforgó csírázásának és a kukoricának is jót tett. Hamarosan azonban visszatér a szárazabb és enyhébb idő.

Milyen idő várható péntek estére?

A HungaroMet előrejelzései szerint péntek délután folyamán csak elszórtan fordulhat elő zápor, a déli szél pedig az ország nyugati részén megélénkül, Sopronnál erős széllökésekre lehet számítani. Péntek estére a napközben feltűnő gomolyfelhők összeesnek, de délnyugat felől vastagabb felhők érkeznek hozzánk. Az éjszaka második felében ezért főként az északi tájakon záporok várhatóak.

Remélhetőleg idén tavasszal utoljára

szombat hajnalban gyenge faggyal is számolhatunk.

Mire számíthatunk szombaton napközben?

Szombaton már napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol ekkor is előfordulhatnak majd záporok, a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben

néhány zivatar is kialakulhat,

melyeket apró szemű jég és felerősödő szél is kísérhet.

A déli szél az ország nyugati felén megélénkül, a Dunántúlon helyenként meg is erősödik. Éjszaka a legalacsonyabb hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet

19 és 23 fok között valószínű.

A melegedés várhatóan a jövő hét elején is kitart majd, dél felől ugyanis meleg levegő érkezik hazánkba. Lassan, de biztosan érkezik a fordulat az időjárásban: az a ciklon, ami az elmúlt időszak esős időjárásáért felelt már eltűnőben van, és kelet felé halad tovább, tehát a

hatását már nem érezhetjük.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás