eur:
389.18
usd:
361.73
bux:
68596.99
2024. május 7. kedd Gizella
Nyitókép: Sulyok Tamás/Facebook

Különleges találkozója volt a magyar államfőnek

Sulyok Tamás Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével találkozott pénteken Rómában.

A Szuverén Máltai Lovagrend Nagymesteri Palotájában folytatott megbeszélés végén Sulyok Tamás magyarországi látogatásra invitálta a nagymestert, aki tisztelettel elfogadta azt – közölte a Sándor-palota pénteken.

„Magyarország büszke ezeréves múltjára, keresztény alapokon nyugvó államára és annak minden örökségére. A Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi jelenléte évszázadokra nyúlik vissza, ezért kapcsolataink igen gazdagok” – hangsúlyozza a közlemény.

Emlékeztetnek: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat keletnémet menekültek tízezreit fogadta be a zugligeti templomnál kialakított táborban, s ezt a szellemiséget azóta is őrzik. Segítettek a délszláv háború menekültjein, a vörösiszap-katasztrófa áldozatain, a 2015-ös migrációs válság során, illetve napjainkban is, a Magyarország szomszédságában zajló ukrajnai háború elől elmenekülők vonatkozásában is.

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Ferenc pápánál tett látogatást Vatikánvárosban. Részt vett azon a magánkihallgatáson is, amelyen Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, valamint a zarándoklatot lezáró szentmisén.

Címlapról ajánljuk
A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatják be Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×