eur:
388.07
usd:
360.71
bux:
69002.12
2024. május 9. csütörtök Gergely
Nyitókép: Sulyok Tamás/Facebook

Különleges találkozója volt a magyar államfőnek

Sulyok Tamás Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével találkozott pénteken Rómában.

A Szuverén Máltai Lovagrend Nagymesteri Palotájában folytatott megbeszélés végén Sulyok Tamás magyarországi látogatásra invitálta a nagymestert, aki tisztelettel elfogadta azt – közölte a Sándor-palota pénteken.

„Magyarország büszke ezeréves múltjára, keresztény alapokon nyugvó államára és annak minden örökségére. A Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi jelenléte évszázadokra nyúlik vissza, ezért kapcsolataink igen gazdagok” – hangsúlyozza a közlemény.

Emlékeztetnek: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat keletnémet menekültek tízezreit fogadta be a zugligeti templomnál kialakított táborban, s ezt a szellemiséget azóta is őrzik. Segítettek a délszláv háború menekültjein, a vörösiszap-katasztrófa áldozatain, a 2015-ös migrációs válság során, illetve napjainkban is, a Magyarország szomszédságában zajló ukrajnai háború elől elmenekülők vonatkozásában is.

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Ferenc pápánál tett látogatást Vatikánvárosban. Részt vett azon a magánkihallgatáson is, amelyen Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, valamint a zarándoklatot lezáró szentmisén.

Címlapról ajánljuk

Hszi Csin-ping: sok sikert kívánok Magyarország soros EU-elnökségéhez

A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is. A Sulyok Tamás államfővel folytatott beszélgetésen a magyar köztársasági elnök elfogadta Peking meghívását.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Egyre jobb a hangulat, történelmi csúcson a német tőzsde

Egyre jobb a hangulat, történelmi csúcson a német tőzsde

A hét első felében határozott emelkedést láttunk a tőzsdéken, bár a momentum tegnapra kissé lassult az USA-ban, és ma reggel is vegyes összkép látszik az ázsiai tőzsdéken, bár a kínai piacok kaptak egy nagyobb lökést attól, hogy a vártnál erősebb külkereskedelmi adatokat közöltek ma az import tekintetében. Eközben viszont továbbra is a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek a befektetők, a holnap ilyen szempontból itthon is kiemelten fontosnak számít, hiszen a két legnagyobb blue chip, az OTP és a Mol is pénteken hajnalban teszi majd közzé a legfrissebb számait. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, az európai tőzsdék a kezdeti iránykeresés után mérsékelt emelkedésben vannak, viszont az USA-ban csak vegyes mozgásokat látunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×