Tönkreteheti a hazai turizmust a most elfogadott szabály

DBZOL20180106024

Számos dunai kikötőt zárnak be egy újonnan elfogadott szabály értelmében. A korlátozás a turizmusra is nem várt hatással lehet.

Megunta a Fővárosi Közgyűlés a sok részeg turistát, ezért korlátozza a hajóforgalmat a Duna budapesti szakaszán. A kikötőbezárások és -áthelyezések a turizmusra és a dunai hajósok mindennapjaira is hatással lehetnek.  

A napokban egyedülálló módon lázadtak fel a dunai hajósok az elfogadott, új szabály ellen: tüntetés tört ki a Dunán. 

Hajókázás a Dunán: a turisták kedvenc időtöltése
Hajókázás a Dunán: a turisták kedvenc időtöltésePapajcsik Péter / Index

A dunai hajósoknak szükségük van a turistákra

A kirajzásnak nevezett demonstráció során 26 hajó részvételével tiltakoztak a Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása ellen, melynek fő célja az, hogy a "kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen, és minél egészségesebb egyensúlyt teremtsünk a folyó különböző célú használata közben". 

A hajósok aggodalma érthető, hiszen am int a KSH adataiból is kiderül, Magyarországon 2022-ben összesen 8 millió utaskilométert tettek meg hajón magyarok és turisták egyaránt, és több mint 700 ezer utas utazott így. A hajósok arra számítanak, hogy ez a kikötők megszüntetésével és áthelyezésével kevesebb lesz, hiszen éppen a belvárosi szakasz az érintett, ahol a hazánkba látogató külföldieket a főváros ezen része érdekli leginkább. 

"Évente 5 millió turista érkezik a fővárosba, ebből 4 millióan részt vesznek valamilyen hajós programon. Ezenkívül számos rendezvény (esküvő, konferenciák stb.) kísérőprogramjában szerepel hajózás. Továbbá a szállodahajókkal érkező, fizetőképes turisták száma is csökkenni fog a kikötési lehetőségek megszüntetésével

 reagált a MAHOSZ a nemrég elfogadott szabályzatra a Pénzcentrum megkeresésére. 

Kedvelt turistacélpont a főváros közepén

A magyar főváros egyik kincse a Duna, melyen a már közel 200 éve közlekedő hajók nemcsak az utasforgalom lebonyolításában vesznek aktívan részt, de a turizmusban is fontos szerepet játszanak

1820 óta járják a folyó vizeit személyszállításra alkalmas hajók, akkoriban ugyan még csak egy, a  Carolina gőzös szállított utasokat Pest, Buda és Óbuda között. Ez a járat volt a modern tömegközlekedés első képviselője. A főváros fekvése a folyó két partján számtalan szempontból előnyös, ezért már a kezdetektől hatalmas – nemzetközi – vitákat generált az, mire és hogyan kellene használni az általa biztosított előnyöket.

A magyarországi dunai hajózás történetével és a legérdekesebb dunai járművekkel ebben a cikkünkben foglalkoztunk. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek