A kupé és a kabrió után pár hónappal a BMW bemutatta a 4-es sorozat ötajtós változatainak ráncfelvarrott kiadását. A formán és a tartalmon csak finoman igazítottak, és az i4-hez egy népszerűnek ígérkező új hajtásváltozat is érkezett.

A megjelenésekor még nagy port kavart a 4-es sorozat méretes hűtőmaszkja, de mostanra már egészen megszoktuk a BMW középkategóriás modellcsaládjának külsejét. Most pedig eljött a ráncfelvarrás ideje, és miután a kétajtós kupét és kabriót már februárban leleplezték, most az ötajtós 4-es Gran Coupén és i4-esen volt a sor.

Megtartotta az i4 és a 4-es Gran Coupé a méretes hűtőmaszkot, de változtattak a mintáján, az M Performance modellnél vízszintes rácsozás idézi meg az M4-est. A legtöbbet a fényszórók változtak, az eddigi menetfényt nyílhegy alakú fények váltották,

hátulra pedig opcióként az M4 CSL lámpáját idéző látványosan fűzött fények kerültek a bura alá.
Belül ennél is kevesebb a változás, a 4-es Gran Coupé ugyanis már egy korábbi frissítéssel megkapta a dupla ívelt kijelzős műszerfalat,

az i4-et pedig eleve azzal mutatták be. Az újdonságot a karosszériaszínek, felnik és kárpitok jelentik, újak a megvilágított szellőzőnyílások és az üvegből készült kapcsolók, és az infotainment szoftverét is a legújabbra cserélték.

Nem változik a 4-es Gran Coupé kínálata, továbbra is elérhető a 184 és 254 lóerős kétliteres benzines a 420i-ben és a 430i-ben, valamint a 190 lóerős 420d és a 286 lóerős, hathengeres 430d, míg

a csúcsmodell továbbra is az M440i xDrive Gran Coupé, a háromliteres, soros hathengeres benzinmotorral, 374 lóerővel, 4,7 másodperces gyorsulással.

Újabb változattal gazdagodik azonban az i4 kínálata, amit eddig hátsókerék-hajtással eDrive35 és eDrive40 néven 286 és 340 lóerővel, összkerékhajtással pedig M50 néven 544 lóerővel lehetett kapni. A két utóbbi közé érkezik az új xDrive40,

az első nem-M-es összkerékhajtású i4, 401 lóerővel és 600 Nm-rel, 5,1 másodperces gyorsulással és 548 kilométeres hatótávval.

Ez is érdekelhet:

Sportos és takarékos is lehet, de okosabb is a frissített 4-es BMW

Finoman átrajzolták a 4-es BMW-t, hogy továbbra is olyan kívánatos kupé és kabrió legyen, mint eddig volt.

Az első M-es villany-BMW – i4 M50-teszt

Lehet-e vezetési élményről, értelmetlenül, de élvezetesen nagy teljesítményről és vérpezsdítő hangról beszélni egy ár-érték arányban kiemelkedő elektromos autónál? Persze!

Ezt is megéltük, az X2-es BMW-ből az elektromos a jobb

Itt egy BMW, amiből nem a 300 lóerős benzines, hanem az elektromos az igazi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Ámokfutása után eltiltás fenyegeti Magnussent

Nem ismer akadályt a Land Rover Defender Octa

További cikkeink a témában