Csányi Sándor nem érti, hogy adott felételek mellett miért kéne kivonulnia az OTP-nek Oroszországból

gazdaság
április 26., 13:26

Az OTP csütörtökön indikatív ajánlatot tett egy Európai Uniós országban működő bank megvásárlására, idézi Csányi Sándort a hvg az OTP éves közgyűléséről. A bank elnök-vezérigazgatója szerint ha sikerülne nyélbe ütni az üzletet, akkor az lenne a bankcsoport történetének legnagyobb akvizíciója. Azt viszont nem árulta el, melyik bankról van szó.

photo_camera Csányi Sándor a parlamentben Fotó: Németh Dániel/444

Arról, hogy a Gazprom lehet a Fradi főszponzora, azt mondta, hogy csak a sajtóból értesült, és még nincs határozott álláspontja, de általában üdvözöl minden pénzt, ami a futballba érkezik.

Az Oroszországból való kivonulásról elmondta, hogy az OTP helyben nem nagy szereplő, a háború kitörése óta pedig 85 százalékos csökkentést hajtottak végre. Szerinte nem egyszerű kivonulni, mivel a nagyjából 800 millió dolláros leányvállalatot féláron és megadóztatva tudnák csak értékesíteni – már ha egyáltalán engedélyt kapnának rá.

Csányi nem érti, miért elvárás, hogy ilyen feltételek mellett vonuljanak ki az országból. „Ha féláron kell értékesíteni, az azt jelenti, hogy ingyen adunk át eszközt egy minden bizonnyal orosz új tulajdonosnak. Ezzel éppenséggel segítjük Oroszországot” – mondta.