A magyarok járatait is érinthetik ezek az új navigációs problémák

Egy ideje gyakran hallani arról, hogy megszaporodtak a repülők navigációs rendszereit érő hackertámadások, most pedig kiderült, hogy a magyarok által kedvelt fapadosok sem kivételek.

A Ryanair és a Wizz Air más légitársaságokkal együtt mintegy 46 ezer járatnál tapasztalt GPS-problémát, főleg a Balti-tenger felett. 2023 augusztusa óta a Ryanair kétezer-háromszáz alkalommal tapasztalt interferenciát, vagyis azt, hogy a jeleket megzavarták. A Wizz Air ezernégyszáz, a British Airways nyolcvankét, az Easy Jet pedig négy alkalomról számolt be.

A legtöbb GPS-probléma az Oroszországgal valamint Kalinyingráddal határos területeken figyelhető meg.

Megijedni ugyanakkor nem kell, mert a légitársaságok több rendszert is használnak a helymeghatározásra, ezért ha a GPS nem működik, akkor a személyzet a szokásos protokollnak megfelelően egy másik eszköztárra vált át.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség és az EU Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) még januárban megkongatta a vészharangot a jelenséggel kapcsolatban, és arról számolt be, hogy az elmúlt évben nőtt az ilyen jellegű támadások száma. Az EASA álláspontja szerint a fenyegetések ellen küzdeni kell, a brit légügyi hatóság viszont nem csinálna az egészből nagy ügyet, mert, mint mondják a GPS-zavarás közvetlenül nincs hatással a repülőgép navigációjára.

Nemrég mindenesetre példátlanul nagy GPS-támadás érte a légi közlekedést.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images)

 

hackerek | zavarás | légi közlekedés | GPS | repülő

FOLYTASD EZZEL

Alig telt el pár hónap az évből, de szinte özönlöttek a látogatók ebbe a magyarok által is kedvelt országba

Nem lehet betelni a ködben úszó Balaton-felvidék fenséges látványával

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Egy stílusos pergolával szinte az egész életünket áthelyezhetjük a szabadba
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom