Gyenge!? Erős!? Magas!? Alacsony!?

Tegnap negatív meglepetést hozott az amerikai GDP adat. A vártnál nagyobb mértékben esett vissza az első negyedévben az amerikai gazdaság bővülése.

Gyenge!? Erős!? Magas!? Alacsony!?

A várt 2,5 százalékos növekedéssel szemben csak 1,6 százalék lett, az előző negyedévi 3,4 százalék után. Ez is probléma, de az meg még inkább, hogy az ehhez tartozó inflációs mérőszám, az amúgy is nagynak mondható 3 százalék helyett 3,1 lett az előző negyedévi 1,6 százalék után. S akkor még ennek magkomponenséről nem is beszéltünk, amely 3,7 százalékra ugrott a korábbi 2-ről, a várt 3,4 százalékkal szemben.

Röviden összefoglalva. Az inflációs nyomás erősebb, a gazdasági aktivitás pedig gyengébb, mint gondoltuk. Így a kamatcsökkentési várakozások nem, hogy erősödtek volna a gyengébb gazdasági adatra, hanem tovább gyengültek. Most már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy már csak egy kamatcsökkentést árazzon a piac, amely valamikor az ősz folyamán jöhet. 

Ezzel még az is a probléma, hogy a gyengébb gazdasági teljesítmény visszafoghatja a cégek teljesítményére vonatkozó előrejelzésket is. Azt pedig tudjuk, hogy a számláló csökkenése (vállalati eredmények), s a nevező növekedése (infláció) együttesen komolyabb változást, csökkenést is hozhat az értékben (fair érték). Hát ezért láthattunk tegnap egy erősebb eladási hullámot nap elején az amerikai részvénypiacokon.

Viszont a piaczárás után jelentő Alphabet, vagy éppen a Microsoft azért mosolyra húzta a  befktetők száját, s komoly emelkedést láthatunk bennük az OTC piacon. S ez a cégek mérete okán is kihatással van az indexekre. Így ma egy picit jobb a hangulat, de azért nem árt az óvatosság.

Már csak azért is, mert a délután megjelenő márciusi PCE inflációs adatok akár negatív meglepetést is okozhatnak. Értem ez alatt, hogy esetleg nagyobb emelkedést fog mutatni a fő adat, s esetleg a maginflációs rész mégsem fog csökkenni. Ellenkező esetben viszont a piac a jelenlegi helyzetben akár komolyabb momentumot is kaphat, hiszen a kamatcsökkentések terén pesszimizmus uralkodott el a befektetők között az elmúlt időszakban. De erre a forgatókönyvre kisebb valószínűséggel számítunk - vélekednek az ERSTE elemzői.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás:

Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
2024. 05. 07. 16:30
Megosztás:

Cél a k+f tevékenység erősítése

A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 07. 16:00
Megosztás:

Tovább nő a filmszolgáltatók mellett voksolók száma

Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 07. 15:30
Megosztás:

A restriktív kamatszint még csak ezután érezteti igazán a hatását

A magas kamatok tovább fogják lassítani az inflációt– mondta el tegnap a richmondi Fed tagbank vezetője, Thomas Barkin.
2024. 05. 07. 15:00
Megosztás:

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest - írja elemzésében az Ingatlannet.
2024. 05. 07. 14:30
Megosztás:

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028. végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
2024. 05. 07. 14:00
Megosztás:

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

Megmozdult az ingatlanpiac Csepelen és a főváros déli agglomerációjában is az elmúlt hónapokban, ugyanakkor a némileg élénkülő kereslet is csak egy bizonyos árszintig érzékelhető. Márpedig a tulajdonosok gyakran e fölé áraznak a hirdetéseknél.
2024. 05. 07. 13:30
Megosztás:

Kölcsönösséget vár el Kínától az EU

Az Európai Unió kész minden eszközt bevetni gazdaságai védelmében, ha Kína nem biztosít tisztességes hozzáférést piacaihoz - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Hszi Csin-pinggel folytatott párizsi tárgyalásokat követően.
2024. 05. 07. 13:00
Megosztás:

Mi folyik itt, kérem? - Gazdasági elemzés

Meglepetésre 4,2 százalékkal bővült márciusban év per év alapon a naptárhatástól tisztított kiskereskedelmi forgalom, míg a várakozás csak 0,8 százalékos emelkedést prognosztizált. Sokan a húsvét-hatással magyarázzák a dolgot.
2024. 05. 07. 12:30
Megosztás:

Mozgalmas időszak vár a jégkármentesítőkre

Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által működtetett Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére - jelentette be keddi közleményében a kamara.
2024. 05. 07. 12:00
Megosztás:

Emelkedett a kiskereskedelmi forgalom éves szinten

Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 07. 11:30
Megosztás:

Átadták a kibővített gyermelyi óvodát

Gyermelyen 260 millió forintnyi uniós támogatással felújították és 15 férőhellyel bővítették az óvodát, három új munkahelyet létrehozva - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei önkormányzat az MTI-vel.
2024. 05. 07. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 07. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX hétfőn 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárt.
2024. 05. 07. 10:00
Megosztás:

Kevéssé változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 07. 09:30
Megosztás:

Fordított állásbörze lesz a Pécsi Tudományegyetemen

Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég részvételével tartanak "fordított állásbörzét" a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án - közölte az felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
2024. 05. 07. 09:00
Megosztás:

Új módszer segíthet több millió asztmás betegen

Hazánkban is rohamosan növekszik az asztmás betegek száma: a légszennyezés és az egészségtelen életmód is közrejátszik a lesújtó statisztikákban.
2024. 05. 07. 08:30
Megosztás:

Az OTP Bank megújította a Selfie számlanyitási megoldását

Az OTP Bank megújította és ezzel egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé is tette a már 2021 óta elérhető Selfie számlanyitást ügyfelei számára.
2024. 05. 07. 07:30
Megosztás: