Zenélés

Erdei Zsolt fia rappelni kezdett – így beszél róla édesapja

Bors

Létrehozva: 2024.04.26.

Mindig nehéz, ha egy édesapa gyereke új projektbe kezd. Erdei Zsolt is így érzett, amikor fia bejelentette: rapper szeretne lenni.

Ennél nem is eshetett volna messzebb az alma a fájától. Erdei Zsolt fia ugyanis a ring helyett a szövegekkel tervez kiütést, hiszen nemrégiben adta ki első videóklipjét. A gengszter képi világhoz hasonló dallomok dukálnak. Látszik, hogy Viktor nagyon magabiztos, de nem is véletlen, hiszen mindkét szülője vállszélességig kiáll mellette.

Erdei Zsolt Madár
Erdei Zsolt fia új kalandba kezdett - Fotó: Facebook

– Kiskoromban sokat énekeltem, anyukám pedig bátorított, hogy jó a hangom. Majd az ismerőseimmel kezdtem bele a szövegelésbe – egy spontán szöveget nyomtunk egy alapra. Ezt követően álltam neki foglalkozni zenéléssel. Apu szeret zenét hallgatni, anyukám szeret táncolni, így a zene valamilyen szinten jelen van a családban.

Nem volt a felmenőim között olyan, aki kifejezetten ezzel foglalkozott, csak jött az életemben és teljesen megfertőzött.

 Szakmai szempontból nehezebben tudom kikérni apa véleményét, hiszen neki új ez az egész, de nekem is nehéz még zenei alapot készíteni – kezdte Erdei Zsolt fia.

Erdei Zsolt fia inkább odamondós dalokban gondolkozik

A vulgáris szövegekkel minden szülőnek meggyűlik a baja. Így van ez Erdei Viktor édesapjánál is, aki érti, hogy a fiataloknak erre van szükségük, ezért nem is szól bele fia dolgába.

– Változó, mit mondanak a szüleim a dalaimra, hiszen többféle stílusú zeném van. 

Apa sok dalomat dicsérte már, egyedül a vulgáris szöveggel van néha baja.

 Édesanyám pedig szintén imádja a zenéimet. Régen voltak nehézségek, amiken áttettem magam, túltettem magam rajtuk és most úgy érzem ez az én utam és megtaláltam magam a zenében árulta el Viktor.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193411_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998623
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998623
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték