Orbán Viktor;Soros György;óriásplakátok;CÖF;átragasztás;Márki-Zay Péter;

2024-04-26 14:50:00

Márki-Zay Péter átragasztotta a Fidesz-propaganda plakátjait, Orbán Viktort kéri számon a Soros-milliókért

Hódmezővásárhely polgármesterének a városvezetői pozíció remélt megtartása mellett pártja EP-listavezetőjeként is kampányolnia kell.

„Hódmezővásárhelyen ismét átragasztottuk a Fidesz-propaganda hazug óriásplakátjait” – írta még csütörtök esti Facebook-posztjában Márki-Zay Péter. A város polgármestere és segítői most a fideszes civil szervezet, a CÖF-nek a Dead Kennedys amerikai punkegyüttes híres fotójáról másolt ötlet, a  „Megvették őket kilóra” feliratú plakátjait ragasztották át.

 „Orbán máig nem számolt el a Sorostól kapott milliókkal és a szabadon bocsátott bűnözőkkel” – olvasható az új felirat sárga alapon fekete betűkkel, utalva arra, hogy Orbán Viktor és pártja Soros György jelentős támogatásával vált jelentős politikai szereplővé Magyarországon, évtizedekkel azelőtt, hogy a Fidesz gyűlöletkampányt indított volna ellene. A szabadon bocsátott bűnözők alatt pedig vélhetően a csaknem egy éve több mint 1300 szabadon engedett embercsempészre gondolhattak, miközben a Fidesz a szólamok szintjén folytatja politikáját a migráció ellen.

Márki-Zay Péter – aki 2022-ben az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje volt – hat éve Hódmezővásárhely polgármestere. Előbb 2018-ban időközi választáson nyerte el pozícióját összellenzéki jelöltként, majd egy évre rá szintén az ellenzék támogatásával polgármesterré választották. Június 9-én egyszerre két választáson is indul. Egyrészt a Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben maradna városvezető, egyben pártja, a Mindenki Magyarországa Néppárt EP-listájának vezetőjeként is szerepel.