A magyar mezőgazdaság hosszú évek óta küzd strukturális problémákkal, és a munkaerőhiány már általánossá vált mind a gazdaság egészében, mind az agráriumban.
A Magyar Állami Operaház főigazgatója és az 1 332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei csütörtökön aláírták az intézmény belső életét, működését szabályozó új kollektív szerződést - áll az intézmény és az operai szakszervezetek MTI-hez eljuttatott közös pénteki közleményében.
Mint írják, ezzel egyidejűleg a két érdekképviselet - a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete - visszavonta februári közös sztrájkfelhívását, amelynek nyomán március 19-től öt napon át szüntették be a munkát az Opera egyes tárai, így téve lehetetlenné az előadások rendes megtartását. A közleményben felidézik, hogy a sztrájkot március 24-én sikerült felfüggeszteni egy, az előző éjszaka kötött közbenső megállapodással, amelynek nyomán egy hónapon át zajlottak intenzív tárgyalások a felek között.
Az új kollektív szerződés mellett érvénybe lép a közbenső egyezséggel létrejött új bérmegállapodás is, ennek nyomán a Magyar Állami Operaház dolgozóinak illetménye eléri, illetve megközelíti más kiemelt hazai kulturális szervezetek művészeinek és munkatársainak keresetét.Mint kiemelik, az opera dolgozói már megkapták az új cafeteriajuttatás első felét, 140 ezer forintot SZÉP-kártyán, a napokban pedig elkezdődik az előkészített új munkaszerződések aláírása.
A felek első körben 10 százalékos bérfejlesztésről szerződnek, amelynek kifizetése július elsejétől esedékes. A második ütem 20 százalékos - nem kumulált, a 2024. március 1-i bérszinten számolt, de július 1-ig visszamenőleges - alapbéremelést jelent, ennek esedékesége október elseje. A közlemény szerint az emelések nyomán a 2024-es költségvetési évre mintegy 15 százalékos alapbérfejlesztés jut, a megállapodás teljes éves hatását 2025-ben fejti ki.
Címlapkép forrása:MTI/Máthé Zoltán
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Mária evangéliuma rockopera pünkösdkor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
- Egyre többen repülnek ki Szoboszlai meccseire
- Ha magyaroknak szurkolna a párizsi olimpián – itt vannak a horrorisztikus jegyárak
- Drasztikus lépést tett a dúsított urán ügyében az Egyesült Államok
- Az osztrákok elfordulóban vannak az elektromos autóktól
- Rekordot döntött a belső menekültek száma