Kiderült, miért kellett kiüríteni a budapesti iskolát

Szerda reggel a XXIII. kerületi Dinnyehegyi közi Török Flóris Általános Iskolához riasztották a hatóságokat, mert szúrós szagú gázt éreztek.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, szerda reggel nem sokkal háromnegyed nyolc előtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy XXIII. kerületi általános iskolában szúrós szagot éreznek.

A fővárosi tűzoltók kiérkezése előtt 500 diák hagyta el az iskolát.

Az MTI értesülése szerint a Dinnyehegyi közi Török Flóris Általános Iskolában 70 gyerek panaszkodott rosszullétre, róluk a helyszínre érkező mentők gondoskodtak.

Akkor még nem tudták pontosan, mi okozhatta a riadalmat. Pénteken azonban elismerte a felelősségét a 31 gyerek rosszullétét okozó szúrós szag miatt a soroksári általános iskola gondnoka.

Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szerdán történt eset után a rendőrségi adatgyűjtés eredményei a gondnokhoz vezettek, aki beismerte tettét.

A szóvivő ismertetése szerint a rendőrök helyszíni szemlét tartottak és tanúkat hallgattak meg, amelyek alapján látókörükbe került az iskola gondnoka, aki a rendőröknek később elmondta, hogy vegyszereket öntött a földre, amelyek a szúrós szagot okozhatták.

A gondnok arról is beszámolt, hogy a karbantartó helyiségben egy gázsprét is kipróbált.

A dolgozó - saját bevallása szerint - "heccből" nem szólt senkinek - tette hozzá a szóvivő, aki közölte, hogy a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével gyanúsított férfi a kihallgatásán a tettét elismerte, és kijelentette, senkinek nem akart ártani, sajnálja tettét – tájékoztatott az MTI.

2024. április 26. 14:14
Kanadában letartóztattak három indiai állampolgárt egy szikh vezető meggyilkolása ügyében
A kanadai rendőrség pénteken letartóztatott három indiai állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt a ...
Súlyos vadászbaleset: Megölt egy embert a rosszul elsütött fegyver
A férfi 44 éves volt.
Halálos kimenetelű lőfegyveres incidens történt az éjszaka Párizs közelében
Halálos kimenetelű lőfegyveres incidens történt péntek éjszaka a Párizshoz közeli Seine-Saint-Denis megyében: egy em...
Vonatbaleset Nyírbogátnál, 70 embert kellett elszállítani a helyszínről
Egy autóval ütközött a szerelvény.
Nagy volt a baj Paksnál, közleményt adott ki a katasztrófavédelem
Nagyjából 600 négyzetmétert érintett.
Porördög garázdálkodott Pere határában, videóra vették a táncot
Közel merészkedett a faluhoz.
Életükért kapaszkodtak a gyerekek egy vásári játékon, félelmetes videó látott napvilágot
Több helyen is megtörtént a baj.
Robbanás történt Somogyban, katasztrófafilmbe illő helyszíni fotók készültek
Kaposvárról érkezett a segítség.
Tűzoltóautónak öltöztették a babakocsit
Több mint százan emelték fejük fölé gyermeküket a Győribaba Fesztiválon. A már évek óta tartó hagyomány részeként vo...
Magyar Péter testőrökkel védeti magát
Alvilágból ismert nehézfiúkkal védték Magyar Pétert a vasárnapi tüntetésén - hívta fel a figyelmet a Metropol. Egy e...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.