Belföld

Titok marad, Novák Katalin miért adott kegyelmet K. Endrének

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
A bíróság, illetve a fideszes többség is döntött.

A Fővárosi Törvényszék elutasította a keresetet abban a polgári perben, amelyben a felperes a kegyelmi ügy összes iratának kiadását kérte, közérdekű adatként. A bíróság a döntést azzal indokolta, hogy a jelenlegi törvény alapján nem lehet nyilvánosságra hozni, Novák Katalin miért döntött úgy, kegyelmet ad K. Endrének.

A bíró felhívta a figyelmet, a Kúria hasonló tényállású ügyekben hozott precedensértékű ítéleteiben is azt állapította meg, a kegyelmi eljárások iratai nem közérdekű adatok, kizárólag K. Endre bűnügyi személyes adatait tartalmazzák. A bűnügyi személyes adatok viszont nem közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok, nyilvánosságra hozatalukat a törvény széles körű társadalmi érdeklődés mellett sem teszi lehetővé.

Közben a Hende Csaba által elnökölt fideszes többségű Törvényalkotási Bizottság úgy döntött, tárgysorozatba se kerülhet a Demokratikus Koalíció törvényjavaslata, amely éppen azért módosított volna több törvényt is, hogy nyilvánosak legyenek a kegyelmi döntések. Az ellenzéki párt szerint az elnök ideális esetben nem egy személy, politikai csoport, hanem a társadalom egésze nevében dönt, ezért hibás gyakorlat, hogy minden különösebb indoklás nélkül gyakorolhat kegyelmet.

A Fidesz Sulyok Tamás államfőnek ugyanakkor még szabadabb kezet adna. Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón azt mondta, az Alaptörvény módosításával eltörlik majd az elnöki kegyelemnél eddig kötelező igazságügyi miniszteri ellenjegyzést.

A kegyelmi ügyet kirobbantó ügyvéd erre Facebook-oldalán úgy reagált, hogy folytatódik a minden képzeletet felülmúló közjogi ámokfutás. A módosítással egy olyan alkotmányos szabályt törölne el a kormány, amely

a történeti alkotmányunk immanens részét képezte már 1848 tavasza óta. A parlamenttel szembeni politikai felelősség nélküli egyéni kegyelmezési jog az alkotmányos monarchiákban is elképzelhetetlen lett volna már többszáz èvvel ezelőtt is.

Az ügyvéd jelezte, a kegyelmi döntések megismerhetőségének kérdése a miniszteri ellenjegyzés eltörlése után még nagyobb hangsúlyt kap, hiszen a köztársasági elnök titokban bárkinek adhat  majd kegyelmet. Mivel Sulyok Tamás nagy híve, elismert szaktekintélye a történeti magyar alkotmányosságnak és a magyar alkotmányos identitásnak, kíváncsi a véleményére a csaknem 180 éves alkotmányos rendelkezés eltörléséről.

Sulyok Tamás beiktatásakor azt mondta, egész élete iránytűje a jog, az elmúlt több mint harminc évben elődei kikövezték az utat, amin járnia lehet. A jó példákat követni fogja, de igyekszik hozzátenni a maga utcaköveit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik