nlc.hu
Sztárok

Brutális kockahasat mutatott a bikiniben fürdőző Zséda

Brutális kockahasat mutatott a bikiniben fürdőző Zséda

Az énekesnő nem túl gyakran oszt meg ilyen pikáns tartalmakat a közösségi oldalán, most azonban kivételt tett!

Zséda több varázslatos fotó keretében számolt be a ˝miniszabadsága˝ élményeiről. Bár az énekesnőtől nem igazán megszokott, hogy megmutassa tökéletes alakját a nagyvilágnak, úgy tűnik, most kivételt tett és el is kápráztatott vele mindenkit! 

Fotó: Schumy Csaba

Fotó: Schumy Csaba

Mindez pedig nem is akármilyen döntés volt Zsédától, az énekesnő ugyanis még évekkel ezelőtt elárulta, hogy gyakran próbálják beskatulyázni és keretek közé szorítani.

„Itthon egyébként is jellemző, hogy megbotránkoznak, ha valami egy kicsit más, mint ami a fejekben kialakult kép. Ha egy picit rövidebb a szoknyám, megijednek, hogy hova lett az „ő Zsédájuk”. Pedig ott van bennem, ahogy a tarisznyás szentesi lány is. Szeretem, ha azt és úgy vehetek fel és úgy sminkelhetem magam, ahogy épp kedvem tartja. Ez egyfajta szabadság. Nagyon unalmas lenne, ha mindig csak az lenne, amit elvárnak tőlem” – árulta el akkoriban Zséda, aki nem szeretne lemondani az önkifejezés szabadságáról.

Ámulatba ejtő tartalmakkal jelentkezett

Úgy tűnik Zséda be is tartja az önmagának tett ígéretét és számos dögös fotót posztolt közösségi oldalára, melyekhez a következő sorokat írta: 

„Bridget Jones óta tudjuk, hogy a „miniszabi” menő dolog. Nem vitatkozom vele, mert szerintem sincs annál jobb, mint megszökni néhány napra. Ha csak egy rövid időre is, de szögre akasztani a valóságot, és megmártózni a kényeztetésben. Engem nagyon ki tudnak kapcsolni ezek a rövid, két három napos kiruccanások. Az ízek, az illatok, a színek, itt minden arról szólt, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat, hogy minél messzebb kerüljünk a nyüzsgő hétköznapoktól. A konyha csodás ízekkel, a wellness zavartalan pihentetéssel, a személyzet pedig a lehető legnagyobb kedvességgel tette tökéletessé számunkra ezt a két napos miniszabit” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top